Pesti Srácok

Románia rángatja a pofonfát: nem engedték be az orosz kormányfő-helyettes gépét Moldovába

Románia rángatja a pofonfát: nem engedték be az orosz kormányfő-helyettes gépét Moldovába

Személyre szabott szankciók bevezetését helyezte kilátásba a hétvégén Dmitrij Rogozin orosz miniszterelnök-helyettes, akinek Moldovába tartó repülőgépét nem engedték be a román légtérbe, Budapesten pedig nem hagyták leszállni. Oroszország tiltakozott Romániánál. A román külügyminiszter – tartva a következményektől – máris módosította egyik közelgő útitervét, amelynek során megállt volna Moszkvában.

Rogozin péntekre tervezett moldovai látogatása meghiúsult, mert az őt szállító utasszállító repülőgépet Románia nem engedte be a légterébe. A helyettes kormányfő szerint a gép fogadását Budapest is elutasította, így az végül Minszkben szállt le, ahonnan a politikus visszatért Moszkvába. Oroszország az incidens miatt tiltakozott Romániánál. Bukarest a lépését indokolva arra hivatkozott, hogy az Európai Unió 2014-ben megtiltotta azok belépését vagy átutazását a tagországok területén, akik aláássák Ukrajna függetlenségét, területi épségét és szuverenitását. Rogozin a Rosszija 24 hírcsatornának azt nyilatkozta:

Az Európai Unió szankciós listáján szereplő Rogozin a Siberia Airlines utasszállító gépével kerülő úton – Fehéroroszország, Lengyelország, Szlovákia, Magyarország és Románia érintésével – tervezett a Moldovai Köztársaság fővárosába eljutni. A repülőnek azért kellett kerülnie, mert Ukrajna semmilyen orosz gépet nem enged át légterén. Az orosz miniszterelnök-helyettes Chisinauból az úgynevezett Dnyeszter menti Köztársaságba – Moldova orosz többségű szakadár területére – utazott volna tovább, hogy részt vegyen az orosz békefenntartók ottani beavatkozásának 25. évfordulója alkalmából rendezett megemlékezéseken.

PestiSracok facebook image

Rogozin vasárnap Szentpéterváron újságírókkal közölte, hogy az incidens nyomán Teodor Melescanu román külügyminiszter módosította egy hivatalos útját, amely során megállt volna Moszkvában és „minden eshetőségre készen” egy másik útvonalat választott. Azt orosz kormányfőhelyettes nem közölte, hogy mikor és hova kívánt eljutni Melescanu Moszkva érintésével.

Frissítés!

A román külügyminisztérium a TASZSZ orosz állami hírügynökség bukaresti tudósítójával közölte, hogy Melescanu útvonalát már jóval a pénteki incidens előtt módosították és a miniszter az Aeroflot-járat idejének megváltoztatása miatt döntött úgy, hogy nem Moszkvában fog átszállni. Az orosz főváros az asztanai EXPO-2017 kiállításról hazatérőben lett volna tranzitállomás Melescanu számára.

Forrás: MTI. Vezető képünkön Dmitrij Rogozin látható; Fotó: Reuters

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.