Pesti Srácok

Sebastian Kurz: "Le kell zárni a földközi-tengeri menekültútvonalat!"

Sebastian Kurz: "Le kell zárni a földközi-tengeri menekültútvonalat!"

"Le kell zárni a földközi-tengeri menekültútvonalat" - jelentette ki Sebastian Kurz osztrák külügyminiszter az Österreich című osztrák lap vasárnapi számának adott interjújában, amelyben arról is beszélt, hogy Olaszország fontos partnere Ausztriának, de nyílt párbeszédre van szükség és világossá kell tenni, hogy a menekültek továbbirányítása esetén a közép-európai államoknak, mint Ausztriának is, meg kell védeniük határaikat.

Sebastian Kurz kifejtette: amíg az emberek illegálisan érik el a célországukat, egyre többen indulnak útnak, az embercsempészek egyre többet keresnek és Európa túlterheltsége nagyobb lesz. További "drámai fejleményként" említette, hogy minél többen indulnak el, annál inkább növekszik azok száma, akik útközben odavesznek.

Az osztrák külügyminiszter javaslata szerint miután megmentették az embereket a tengeren, rögtön vissza kellene szállítani hazájukba, esetleg az unió külső határánál megállítani őket, ellátni és visszavinni oda, ahonnan érkeztek. Úgy vélte, ha a menekülteket kimentik a tengerből, az nem jelentheti számukra azt, hogy egyúttal "jegyet kapnak Közép-Európába". Kurz kifejtette: Olaszországot nem szabad egyedül hagyni a bevándorlás okozta kihívásokkal, az egész uniónak segítenie kell.

"Nem lenne őszinte lépés, ha Olaszországnak nem mondanánk el, hogy milyen az osztrák politika irányvonala" - hangoztatta. Kurz szerint az osztrák-olasz határszakaszon lévő Brenner-hágónál megtettek minden előkészületet, és amennyiben szükséges, meg tudják védeni az itt található határszakaszt. Elmondta, jelenleg jó az együttműködés az olasz hatóságokkal. Úgy vélte, hogy Olaszország minél túlterheltebb, annál többen fognak továbbindulni Európa északi irányába.

PestiSracok facebook image

Christian Kern osztrák kancellár szombaton arra intette külügyminiszterét, Sebastian Kurzot, hogy ne helyezkedjen szembe Olaszországgal az illegális bevándorlással kapcsolatban kialakult vitában. A Die Presse című lap vasárnap megjelent interjújában a külügyminiszteréhez intézve szavait Kern azt hangoztatta: "Óvatosnak kell lennünk, hogy ne helyezkedjünk szemben Olaszországgal". Úgy vélekedett, hogy "nagyobb érzékenységre" van szükség Olaszországgal szemben.

A szociáldemokrata kancellár közölte, hogy szombat reggel telefonbeszélgetést folytatott Paolo Gentiloni olasz kormányfővel. Gentiloni sajtóértesülés szerint a telefonbeszélgetés során megütközve reagált Kurz közelmúltban elhangzott nyilatkozatára, amelyben az osztrák külügyminiszter felszólította Olaszországot, hogy szüntesse be az illegális migránsok komphajókkal történő átszállítását a szigetekről a szárazföldre.

Az Österreich című lap vasárnapi számában megjelent, a hét második felében végzett közvéleménykutatás szerint az osztrákok 80 százaléka lezárná a földközi-tengeri menekültútvonalat és 76 százaléka kiáll a Brenner-hágónál tervezett határellenőrzés mellett.

MTI

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.