Pesti Srácok

Százmilliárdokba kerülnének az amerikai hadseregnek a transzneműek

Százmilliárdokba kerülnének az amerikai hadseregnek a transzneműek

Hatalmas sivalkodást váltott ki Donald Trump szerdai bejelentése, mely szerint nem szolgálhatnak transzneműek az amerikai hadseregben. Ugyanakkor komoly racionális érvek szólnak az amerikai kormányzat és hadsereg döntése mellett: egyes számítások szerint ugyanis az elkövetkezendő tíz évben a Pentagonnak 1.3 milliárd dollárba kerülne a nemváltók sebészeti költségei – ami igazán nem kis pénz, még egy USA szintű államnak sem.

Donald Trump legújabb lépésével az Obama-kormányzat korábbi, szélsőségesen liberális ideológiával átitatott döntését írja felül. Történt ugyanis, bő egy évvel korábban, 2016 júniusában az előző demokrata vezetésű kormányzat úgy döntött, hogy a transzneműek a jövőben is nyíltan vállalhatják majd nemi identitásukat, nemet is válthatnak – ha épp úgy jön ki a lépés, sőt, ennek költségeihez a Pentagon is hozzájárul.

Egy friss számítás szerint ez azonban jelentősen megterhelné a védelmi kiadásokat az USA-ban – írja a konzervatív Washington Free Beacon. A cikkben kiszámolták, mennyibe is kerülne a liberális demokraták által erőltetett "szemléletváltás" az amerikai hadseregben.

A 10 évre előrevetített költségek elérhetik az 1,3 milliárd dollárt is (átszámítva 338 milliárd forint), amelybe belekalkulálták az elkövetkezendő egy évtizedre becsült három százalékos inflációt, a transzneműek jelenlegi arányát a hadseregben (ez a Williams Intézet szerint 0,7 százalék) és a különböző orvosi beavatkozások költségeit.

PestiSracok facebook image

Ugyanakkor ez az 1,3 milliárdra becsült összeg nem tartalmazza a transzneműek számára szükséges orvosi kezelések további – olykor az állam által is vállalt – költségeit. Ezek közé tartoznak a különböző hormonkezelések és mentális egészségügyi szolgáltatások.

888; Fotó: Huffington Post

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.