Pesti Srácok

A szegediek elsöprő többsége szerint Botkának el kéne számolnia luxuscuccaival

A szegediek elsöprő többsége szerint Botkának el kéne számolnia luxuscuccaival

Közvélemény-kutatáson kérdezte a Fidesz a szegedieket Botka László MSZP-s polgármester vagyonosodásáról, és a válaszadók 86 százaléka szerint a szocialista miniszterelnök-jelöltnek el kellene számolnia luxustárgyairól – jelentette ki Hollik István KDNP-s országgyűlési képviselő hétfőn Szegeden. Bár nincsen április elseje, az MSZP minderre úgy reagált: a Fidesz ismerje be, hogy elcsalta a 2010-es (!) választásokat...

A Fidesz helyi szervezete által megrendelt közvélemény-kutatás szerint a válaszadók 86 százaléka gondolja úgy, hogy Botka Lászlónak el kellene számolnia vagyonával, eltitkolt, majd a vagyonnyilatkozatába részben bekerült luxustárgyaival – közölte Hollik István kereszténydemokrata országgyűlési képviselő, példaként említve a Botka László felesége által használt 25 millió forintos luxusterepjárót vagy a szegedi polgármester luxuskaróráját. (Mint arról korábban a PestiSrácok.hu is beszámolt, Botka ugyancsak „kifelejtett” a vagyonnyilatkozatából egy tóparti kertet halastóval. Az pedig már jó ideje közismert, hogy a Rákosi Mátyás-féle „Fizessenek a gazdagok!” mottójával kampányoló szoci miniszterelnök-jelölt csak úgy habzsolja a tízmilliós luxusnyaralásokat.)

A szegedi közvélemény-kutatásból kiderült, hogy a szegediek többsége hallott arról, hogy Botka László megpróbálta eltitkolni előlük ezeket a luxustárgyakat, és arról is, hogy a helyi Fidesz-frakció vagyonnyilatkozat-tételi eljárást kezdeményezett a polgármesterrel szemben – tudatta Hollik István. A városban élők többsége szerint nem helyes, hogy a luxustárgyakat éppen Botka László hagyja ki vagyonnyilatkozatából, aki azzal kampányol, hogy „Fizessenek a gazdagok!” – mondta Hollik István. A kereszténydemokrata képviselő azt kérte Botka Lászlótól, a szegediek kedvéért válaszoljon, honnan van pénze a luxusutazásokra, luxusterepjáróra és luxuskarórára. Hollik szerint a szocialista politikusnak jó lenne arról is beszámolnia, van-e netán összefüggés az ő vagyonosodása és a Czeglédy Csaba szombathelyi ellenzéki önkormányzati képviselő „irányította bűnszervezet között”.

Nógrádi Tibor, a Fidesz szegedi frakcióvezetője felidézte, a szegedi közgyűlés jogi bizottsága előtt vagyonnyilatkozat-tételi eljárást kezdeményeztek Botka Lászlóval szemben. A testület bár napirendre vette a javaslatot, az MSZP és a DK képviselői nem támogatták az eljárás megindítását, így a javaslat nem kapott többséget. A helyi Fidesz ezt követően döntött úgy, hogy közvélemény-kutatáson kéri ki a szegediek véleményét. A kutatás során 70 ezer telefonhívást indítottak, és mintegy 8 ezren válaszolták meg az összes kérdést – közölte a frakcióvezető.

PestiSracok facebook image

MSZP-s dacreakció: a Fidesz pedig csalt...

Az MSZP minderre úgy reagált: a Fidesz pedig ismerje el „az ország teljes nyilvánossága előtt”, hogy elcsalta a 2010-es (sic!) választásokat. Az ellenzéki párt reagálásban azt írta: ahelyett, hogy közpénzből közvélemény-kutatásnak álcázott propagandával „szórakoztatja” a Fidesz azokat a szegedieket, akik eddig négyszer választották meg Botka Lászlót polgármesterüknek, inkább ismerje el az ország teljes nyilvánossága előtt, hogy elcsalta a 2010-es választásokat. Hogy hogyan történt az elcsalás, arra a szocialisták közleménye „tapintatosan” nem tért ki.

Forrás: MTI. Vezető kép: szegedma.hu

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.