Pesti Srácok

Trump szerint az Egyesült Államok "nagyon-nagyon gyorsan" kereskedelmi megállapodást köt Nagy-Britanniával

Trump szerint az Egyesült Államok "nagyon-nagyon gyorsan" kereskedelmi megállapodást köt Nagy-Britanniával

Donald Trump amerikai elnök szerint az Egyesült Államok "nagyon-nagyon gyorsan" kétoldalú kereskedelmi megállapodást köt Nagy-Britanniával a brit EU-tagság megszűnése után. Trump kijelentette azt is, hogy eleget tesz a nagy-britanniai látogatásra szóló meghívásának.

Trump szombaton a legnagyobb fejlett és feltörekvő gazdaságok, valamint az Európai Unió alkotta G20-csoport hamburgi csúcstalálkozóján négyszemközti megbeszélést tartott Theresa May brit miniszterelnökkel. A találkozó előtt az amerikai elnök a BBC beszámolója szerint kijelentette: a két fél már dolgozik "egy nagyon nagy, nagyon erőteljes" kereskedelmi egyezményen, amely "nagyszerű lesz mindkét ország számára, és amelyet, úgy gondolom, nagyon-nagyon gyorsan tető alá hozunk". Az amerikai elnök már többször is egyértelműen elvetette elődje, Barack Obama ezzel homlokegyenest ellentétes álláspontját.

Obama tavaly áprilisi londoni látogatásán gyakorlatilag kizárta, hogy a brit EU-tagság megszűnése esetén Nagy-Britannia gyorsan kedvezményes kétoldalú kereskedelmi megállapodásra juthatna az Egyesült Államokkal. Nagy feltűnést keltő akkori kijelentése szerint Washington az Európai Unióval folytatott kereskedelmi tárgyalásokra összpontosítja figyelmét, Nagy-Britannia pedig "a sor végére kerül", ha távozik az Európai Unióból. A brit EU-tagságról nem sokkal később, tavaly júniusban tartott népszavazáson a választók szűk, 51,9 százalékos többsége a kilépésre voksolt.

Donald Trump viszont már az amerikai elnökválasztási kampányban hangsúlyozta, hogy ha bejut a Fehér Házba, akkor Nagy-Britannia "nem a sor végére, hanem a sor elejére kerül" az Egyesült Államokkal folytatott kereskedelmi tárgyalásokon, és ezt elnökként is többször kijelentette. Londoni elemzői előrejelzések szerint azonban kérdéses, hogy a belátható jövőben létrejöhet-e teljes körű szabadkereskedelmi megállapodás az Egyesült Államok és Nagy-Britannia között, hiszen London hivatalosan még tárgyalásokat sem kezdhet erről Washingtonnal a brit EU-tagság 2019 tavaszára valószínűsíthető megszűnése előtt.

PestiSracok facebook image

A brit kormányfővel tartott szombati találkozója előtt Donald Trump kijelentette azt is, hogy mindenképpen ellátogat Londonba, bár arra a kérdésre, hogy mikor, csak annyit mondott, hogy "ezt majd kitaláljuk". Az amerikai elnöknek Theresa May az év elején nagy-britanniai állami látogatásra szóló meghívást adott át, és ezt Trump el is fogadta. Az állami látogatásra meghívott külföldi államfők hivatalosan II. Erzsébet királynő vendégei.

Trump tervezett állami látogatásának terve ellen azonban számos brit társadalmi szervezet hevesen tiltakozik, és már jelezték, hogy tömegdemonstrációkat szerveznek a látogatás idejére. A látogatás ellen indított petíciót csaknem kétmillióan írták alá. Az amerikai elnök állami látogatása nem szerepelt a brit kormány új törvényalkotási programját ismertető múlt havi királynői beszédben. Ez arra vall, hogy a látogatás egyelőre nincs napirenden, mivel e programismertető beszédekben az uralkodó mindig megemlíti, hogy kiket fogad állami látogatáson az adott évben.

MTI

Ajánljuk még

Kegyetlenül megkínozta, agyonverte, majd elásta hajléktalan áldozatait Dragan Bajic és bandája a csepeli eperföldön (videó) - a 20 éves NNI ügyeiből (4. rész)

Az alvilág titkai 2024 július 6.
Az idén 20 éve alakult NNI kiemelkedő nyomozásaiból válogattunk, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság ügyét mutatjuk be sorozatunk 4. részében. Több, mint 100 év fegyházat kapott 2016-ban a szerb börtönből megszökött Dravan Bajic és magyar hajléktalanokból álló bandája, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság elkövetői. Egy diósdi fiatalembert és egy négy fős nyáregyházi hajléktalan családot kínoztak meg bestiálisan, meggyilkolták őket, majd a holttesteket megégették, a diósdi áldozat maradványait a Dunába dobták, a család tagjainak maradványait az eperföld melletti erdőben elásták. A csepeli halálbrigád lebukását az összevert, megkínzott, majd félig elásott erdélyi M. Mátyásnak köszönhetik. M. kiásta magát, és a rendőrségen elmondott mindent.

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.