Pesti Srácok

Újabb komoly kártérítést fizet az állam a vörösiszapkárosultaknak – a Mal Zrt. helyett

Újabb komoly kártérítést fizet az állam a vörösiszapkárosultaknak – a Mal Zrt. helyett

Döntött a kormány a vörösiszap-károsult emberek jogerős vagyoni kárának megtérítéséről, amelynek összege mintegy hetvenmillió forint – jelentette be a Miniszterelnökség területi közigazgatásért felelős államtitkára szombaton Devecserben.

Kovács Zoltán elmondta: a döntésre azért volt szükség, hogy azok, akik jogerősen pert nyertek a felszámolás alatt álló Magyar Alumínium Termelő és Kereskedelmi (Mal) Zrt. ellen, biztosan hozzájussanak a kártalanítás tőkeösszegéhez. A kormányzat által vállalt, a vagyoni károk megtérítésére vonatkozó állami segítségnyújtás „több mint tíz családot érint”.

Az államtitkár felidézte, hogy a közelmúltban csaknem 280 millió forint kártérítés kifizetéséről döntött a kormány. Ezt a pénzt azok kapják, akik a vörösiszap-katasztrófa által okozott haláleset vagy tartós, maradandó sérülések miatt nyertek pert a Mal ellen. Így már csaknem 350 millió forint segítséget nyújt az állam a felszámolás alatt álló céggel szemben fennálló jogerős peres követelések kifizetésében.

És ilyen lett Devecser a helyreállítás után; Fotó: Devecseri Városi Televízió/Kovács Zsolt
PestiSracok facebook image

Kovács Zoltán arról is beszélt, hogy a nem vagyoni kár megtérítésére vonatkozó kérelmeket az érintettek a Devecseri Járási Hivatalban nyújthatják be a jogerős ítélet birtokában, a helyszínen kapott formanyomtatványon. A Mal Zrt. Ajka melletti tározójából 2010. október 4-én kiömlő vörösiszap három települést öntött el, Kolontárt, Devecsert és Somlóvásárhelyt. A katasztrófa következtében tíz ember meghalt, több mint kétszázan megsérültek, több száz ház pedig lakhatatlanná vált.

Kovács Zoltán területi közigazgatásért felelős államtitkár; Fotó: veol.hu

Ismert, az Orbán-kormány nem kevesebb, mint 38 milliárd forintot fordított a károk helyreállítására, több mint kétmilliárdot pedig magánadományokból gyűjtöttek össze, és használtak föl. Sok károsult az Orbán-kormány segítségének köszönhetően nemcsak pénzbeli segítséghez jutott, vagy új lakásokba költözhetett be, hanem bútorait is pótolhatta.

Kormánya válogatja

Ám nem minden kormány viseli szívén saját állampolgárai sorsát. A 2010 előtti MSZP-SZDSZ-es kormányok például nem voltak hajlandóak jóvátételt fizetni a 2006. augusztus 20-ai tűzijáték során életüket vesztők hozzátartozóinak, illetve a súlyos, vagy maradandó sérülést elszenvedőknek. Pedig nyilvánvaló volt, hogy az állami ünnepség dilettáns megszervezéséért, illetve azért, hogy az ítéletidő dacára azt nem fújták le időben, a kormányzatot is komoly felelősség terheli. Szintén elzárkózott a Gyurcsány- és a Bajnai-kormány is a peren kívüli jóvátételtől a 2006 őszi véres rendőrterror károsultjai esetében. Végül a tűzijáték és a rendőrterror áldozatainak is a 2010 után hatalomra került Orbán-kormány fizetett kártérítést, méghozzá több százmillió forintos nagyságrendben.

Forrás: MTI. Vezető kép: MTI/H. Szabó Sándor

Ajánljuk még

Vajon minek és hogyan állított ki százegy kutyaútlevelet a határzár idején az állatorvosi praxisát szüneteltető Hadházy Ákos? - Frissítve: reagált Hadházy

Exkluzív 2021 március 23.
2020 januárja óta összesen száznál is több kutyának állított ki útlevelet Hadházy Ákos, a két pártot már elhagyó, jelenleg független országgyűlési képviselő, aki leadott vagyonnyilatkozata szerint hivatalosan szünetelteti állatorvosi praxisát – tudta meg a PestiSrácok.hu. A helyzet több szempontból is kínos: először is, az országgyűlési képviselők jogállásáról szóló törvény szerint parlamenti képviselő kereső tevékenységet nem folytathat, még ha valamilyen szellemi tevékenységet végez is, azért pénzt nem fogadhat el. A kisállat útlevél kiállítása azonban nagyon is pénzbe kerül, az okmányt kiállító állatorvos is kötelezően fizet ezért a kamarának. Ha saját cégen keresztül jutna a tevékenysége ellentételezéséért pénzhez egy honatya, azt is be kell jelentenie az Országgyűlés elnökének. Csakhogy Hadházy Ákos – úgy tudjuk – nem ezt jelentette be, hanem az ellenkezőjét, hogy szüneteltetni a praxisát. Mellesleg ezt saját kézírással is leírta és ellenjegyezte, a vagyonnyilatkozatában. Ha mindez nem lenne elég, még egy kérdés felvetődik: mégis kinek, kiknek és miért állít ki valaki több mint száz kutyaútlevelet a koronavírus-járvány kellős közepén, amikor szinte az egész világ zár alatt van és az emberek sem utaznak. Cikkünk megjelenése után válaszolt kérdéseinkre Hadházy Ákos, aki a tőle szokásos diktatúrázás, orbánozás, fideszezés mellett elárulta: annyira szeret állatokat gyógyítani, hogy ingyen is megteszi, sőt, a jelek szerint az útlevelek kiállításakor szívesen megfizeti a kötelező illetéket is. A képviselő válaszát kérésére változtatás nélkül közöljük.

Nincs kezelhetetlen gyerek, csak meg kell tanulnunk nevelni – PS-interjú Beszédes Henrietta gyermeknevelés-specialistával

Exkluzív 2021 december 29.
Nem vagy rossz anya, és nincs olyan, hogy kezelhetetlen gyerek – vallja Beszédes Henrietta gyermeknevelési specialista. A kétgyermekes fiatal édesanya egészen új szemléletmóddal dönti le a sztereotípiákat és győz meg arról, hogy minden sokkal egyszerűbb a megoldás gyermeknevelési nehézségeinkre, mint eddig hittük. A legfőbb probléma, hogy senki sem mondja meg, tanítja meg, hogyan kell gyermeket nevelni, mi egyáltalán az, hogy nevelés – azt hisszük, ennek ösztönből kell jönnie. Találunk ugyan garmadával könyveket nevesebbnél nevesebb gyermekpszichológusok, szakemberek tollából, csak éppen a gyakorlatban valahogy nem úgy működnek a dolgok. Jön a patthelyzet, a mindennapos harcok és az önvád: nekem ez nem megy, rossz anya vagyok. Az sem túl nagy segítség, hogy oly könnyen ragasztanak bélyegeket a gyermekekre, mondják ki speciális nevelési igényűnek, nehezen kezelhetőnek, mert egyszerűen nem illik bele az átlagosba, a megszokottba, mert valamiért más. A megélt és ránk zúdított problémák özönében aztán a legfontosabbra figyelünk egyre kevésbé: hogy ki is az a gyermek, akit nevelünk, mit gondol, mit akar és miért, mi az, amitől egyedi, amitől különleges. Beszédes Henrietta szerint éppen ez lenne a lényeg és a kulcs az egyszerű neveléshez: látni, érteni és kibontakozni hagyni azt a másik emberi lényt, aki ránk bízta az életét, de attól az még az övé. Heni televíziós riporterből lett gyermeknevelési specialista. Édesanyaként és kommunikációs szakemberként jött rá, hogy a nevelés legfőbb eszköze pontosan az, amit a munkájában nap mint alkalmaz: a kommunikáció, a megértés és együttműködés.