Pesti Srácok

Veronai busztragédia: a sofőr is felelős

Veronai busztragédia: a sofőr is felelős

Nagyon súlyos alvászavarban szenvedett és a vezetési képességet befolyásoló gyógyszert is szedett az a sofőr, aki a buszt vezette a veronai tragédia pillanatában. Betegségeiről nem tájékoztatta a főnökét. Úgy tudjuk, influenzás is volt az út előtt, kérdéses, hogy abból kigyógyult-e. Több tényező közrejátszott a tragédiában - ez áll a balesetről készült jegyzőkönyvben, aminek egy része az Origo birtokába jutott.

A megvizsgált dokumentumok alapján az olasz nyomozók egyértelműen az egyik sofőrt teszik a január 20-ai, olaszországi tragédia felelősévé, amelyben a magyar diákok busza szenvedett balesetet Verona közelében. A tragédiában tizenhatan meghaltak, huszonhatan megsérültek. A buszon többségében a budapesti Szinyei Merse Pál Gimnázium tanulói, volt diákok, tanárok és egyikük családja utazott.

Többen is állítják, hogy a tragédia pillanatában az a férfi ült a volán mögött, akiről már korábban kiderült, hogy alvási apnoéban, vagyis alvászavarban szenved. Ugyanakkor - az Origo forrásai szerint - nem egyszerű rosszalvó volt.A férfi csak egy súlyos alvászavar enyhítésére kialakított szerkezettel tudott aludni.

Emellett a férfi magas vérnyomásának enyhítésére 10 milligramm Covercard nevű gyógyszert szedett, amelynek betegtájékoztatójában az áll, hogy

PestiSracok facebook image

A sofőr élettársa pedig arról számolt be a hatóságoknak, hogy a férfi nem tájékoztatta a főnökét az alvászavarról és a magas vérnyomásról.

Az asszony azt is elmondta, hogy a buszsofőr emellett influenzás is volt az utazás előtt.Azt, hogy sem szívrohama, sem agyvérzése nem volt, tehát nem ez okozta a balesetet, az igazságügyi orvosszakértő megállapította. Korábban, ő maga azt mondta, nem aludt el vezetés közben.

A busz kiégett "csontváza". Forrás: 24.hu

A külső szemtanúk és az utasok is azt mondták, hogy a baleset előtt a busz

Az is kiderült, hogy a csomagtartójánál valóban volt egy 460 liter kapacitású pót-üzemanyagtartály, amelyet a forgalmi engedélybe nem írtak bele.

A szakértői vizsgálatok megállapították, hogy ütközéskor a busz jobb első része csapódott az A4-es autópálya San Martino Buon Albergo település melletti szakaszán elhelyezkedő felüljáró pilléréhez. A karambolban a benzin felrobbant, a busz pedig kigyulladt, többen megégtek a borzalmas tragédiában.

Az Origo információi szerint nem zárható ki, hogy a póttartály is hozzájárult a tűz gyors terjedéséhez. Az autópályát szegélyező biztonsági szalagkorlátról pedig azt állapították meg, hogy „nem látta el kellő mértékben a feladatát”, nem tudta megállítani a buszt. A szakértők szerint ennek kellett volna megvédenie az utasokat. Az Origo úgy értesült, hogy július közepén nyilvánosságra hozzák a baleset jegyzőkönyvét.

Origo; Fotó: 24.hu

Ajánljuk még

Kegyetlenül megkínozta, agyonverte, majd elásta hajléktalan áldozatait Dragan Bajic és bandája a csepeli eperföldön (videó) - a 20 éves NNI ügyeiből (4. rész)

Az alvilág titkai 2024 július 6.
Az idén 20 éve alakult NNI kiemelkedő nyomozásaiból válogattunk, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság ügyét mutatjuk be sorozatunk 4. részében. Több, mint 100 év fegyházat kapott 2016-ban a szerb börtönből megszökött Dravan Bajic és magyar hajléktalanokból álló bandája, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság elkövetői. Egy diósdi fiatalembert és egy négy fős nyáregyházi hajléktalan családot kínoztak meg bestiálisan, meggyilkolták őket, majd a holttesteket megégették, a diósdi áldozat maradványait a Dunába dobták, a család tagjainak maradványait az eperföld melletti erdőben elásták. A csepeli halálbrigád lebukását az összevert, megkínzott, majd félig elásott erdélyi M. Mátyásnak köszönhetik. M. kiásta magát, és a rendőrségen elmondott mindent.

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.