Pesti Srácok

A veszély miatt tagadták meg a szolgálatot a rendőrök a G20-csúcs elleni zavargások idején

null

Halálos veszélyre hivatkozva megtagadta a szolgálatot több rendőri egység Hamburgban a G20-csúcs alatt történt zavargások idején - árulta el a németországi nagyváros rendőrfőkapitánya egy hét végi interjúban.

Ralf Martin Meyer a Spiegel Online hírportálon közölt interjúban elmondta, hogy a rendőrség azért nem lépett fel órákig az erőszakos tüntetőkkel szemben a Schanzenviertel nevű városrészben július 7-én este, mert több egység a művelet vezetőjének utasítása ellenére nem volt hajlandó behatolni a néhány utcából álló negyedbe.

Arra hivatkoztak, hogy a házak tetejéről Molotov-koktélokkal és - acélgolyók kilövésére használt - csúzlival támadó szélsőségesek életveszélybe sodorhatják őket, és azt mondták, hogy különleges alakulatokat kell beküldeni helyettük - mondta el a rendőrfőkapitány. Hozzátette, eljutottak hozzájuk értesülések arról, hogy csapdába akarják csalni a rendőröket.

Arra a kérdésre, hogy ez a magatartás akár zendülésnek is minősíthető-e, kifejtette, hogy "természetesen konfliktust jelent, ha a művelet vezetője azt mondja, hogy be kell hatolnunk, az egységek pedig azt válaszolják, hogy igen, de nem nekünk".

PestiSracok facebook image

- mondta Ralf Martin Meyer.

A rendőrök a július 8-án véget ért csúcstalálkozóval összefüggésben 186 embert előállítottak, 225-öt őrizetbe vettek, és kezdeményezésükre az illetékes bíróságok kiadtak 37 letartóztatási parancsot.

Hétvégi német sajtójelentések szerint nemcsak tüntetők, hanem rendőrök ellen is indultak eljárások. Jelenleg 35 eljárás zajlik, 27 esetben szolgálat közben elkövetett testi sértés gyanújával.

A csúcstalálkozó biztosítására a kétnapos esemény előtt több mint két héttel, június 22-én indított akciókban összesen 476 rendőr sebesült meg. A legtöbben, 231-en a találkozó előtti naptól a találkozó utáni első napig tartó időszakban, amikor a legtöbb tüntetést tartották. Sokan agyrázkódást szenvedtek, de előfordult tűzijáték okozta arcsérülés is, két helikopterpilóta pedig szemsérülést szenvedett, mert lézernyalábot irányítottak a pilótafülkére. Ezzel kapcsolatban egy német férfi ellen emberölési kísérlet gyanújával indítottak eljárást.

MTI; Fotó: Daily Express

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.