Pesti Srácok

"Welcome to Hell" - Az antiglobalista Fekete Blokk "katonái" összecsaptak a német rendőrséggel

"Welcome to Hell" - Az antiglobalista Fekete Blokk "katonái" összecsaptak a német rendőrséggel

Összecsaptak a rendőrökkel szélsőbaloldali tüntetők csütörtökön Hamburgban, a G20 csoport csúcstalálkozójának előestéjén.

A G20 - Üdv a pokolban (G20 - Welcome to Hell) nevű tüntetés helyi sajtóbeszámolók szerint nagyjából egy órán keresztül feszült, de erőszakmentes légkörben zajlott. 20 óra körül azonban feketébe öltözött, arcukat a német szabályok ellenére eltakaró demonstrálók tűzijátékokat gyújtottak és kövekkel, palackokkal dobálták meg a rohamrendőröket, akik paprikaspray-vel és vízágyúk bevetésével válaszoltak. A hamburgi rendőrség közleménye szerint megtámadták szóvivőjüket is, aki ugyan nem sérült meg, de el kellett hagynia a helyszínt.

Ralf Martin Meyer, a hamburgi rendőrség vezetője az ARD országos köztelevíziónak elmondta, hogy megpróbálták leválasztani a fekete ruhás, maszkot viselő tüntetők csoportját - az úgynevezett fekete blokkot - a békés demonstrálók tömegétől, ami "kaotikus jeleneteket" eredményezett. Hozzátette, hogy a tüntetés feloszlatása után egész éjjel lehet számítani erőszakos demonstrálók "decentralizált akcióira".

A "Fekete Blokk" toborzó plakátja. Forrás: g20tohell.blackblogs.org
PestiSracok facebook image

A rendőrség a Twitter-oldalán közölte, hogy a város különböző pontjain rendőröket támadnak meg és gyújtogatnak. Egyben felszólították a lakosságot, hogy tartsanak távolságot az erőszakoskodóktól.

A világ 19 legnagyobb fejlett és felzárkózó gazdaságát, valamint az Európai Uniót összefogó G20 csoport pénteken kezdődő kétnapos csúcstalálkozójára 29 nagyobb megmozdulást szerveztek a globalizáció jelenlegi formáját elutasító német és nemzetközi civil szervezetek, szakszervezetek és szélsőbaloldali csoportok. A tüntetések napok óta követik egymást, csütörtök estig többnyire békésen zajlottak le.

A rendőrség eleve a leginkább kockázatos tüntetésként tartotta számon a G20 - Üdv a pokolban demonstrációt, és nagy erőkkel készült a rendbontókkal szembeni fellépésre. A csúcstalálkozó biztosítására mintegy 20 ezer rendőrt vontak össze Hamburgba más német tartományokból és külföldről. Ez az eddigi legnagyobb szabású rendőri művelet az elővárosokkal együtt több mint ötmillió lakosú észak-németországi kikötővárosban.

MTI; Fotó: sbs.com.au, g20tohell.blackblogs.org

Ajánljuk még

Kegyetlenül megkínozta, agyonverte, majd elásta hajléktalan áldozatait Dragan Bajic és bandája a csepeli eperföldön (videó) - a 20 éves NNI ügyeiből (4. rész)

Az alvilág titkai 2024 július 6.
Az idén 20 éve alakult NNI kiemelkedő nyomozásaiból válogattunk, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság ügyét mutatjuk be sorozatunk 4. részében. Több, mint 100 év fegyházat kapott 2016-ban a szerb börtönből megszökött Dravan Bajic és magyar hajléktalanokból álló bandája, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság elkövetői. Egy diósdi fiatalembert és egy négy fős nyáregyházi hajléktalan családot kínoztak meg bestiálisan, meggyilkolták őket, majd a holttesteket megégették, a diósdi áldozat maradványait a Dunába dobták, a család tagjainak maradványait az eperföld melletti erdőben elásták. A csepeli halálbrigád lebukását az összevert, megkínzott, majd félig elásott erdélyi M. Mátyásnak köszönhetik. M. kiásta magát, és a rendőrségen elmondott mindent.

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.