Pesti Srácok

28 év nem elég – Ismét vádlott lehet Portik Tamás, akit az FBI sem mentett meg

null
A bíróság szerint Portik nem tudta, hogy Rohác a célszemélyen kívül másokat is megölhet. Fotó: MTI/ Kovács Tamás

Portik Tamás titkosszolgálati, FBI-os és MSZP-s kapcsolataiban is bízott, hogy elkerülje az évtizedekig tartó fegyházbüntetést. A jogerősen összesen 28 évre ítélt egykori olajbűnöző hamis vád miatt ismét gyanúsított lehet. A nyomozás keretében átkutatták a börtöncelláját, ahol iratokat foglaltak le.

Gyanúsítotti kihallgatás egyelőre nem volt az ügyben, de a nyomozó ügyészek átkutatták Portik Tamás börtöncelláját, ahol iratokat, feljegyzéseket foglaltak le. Az ügy előzménye, hogy Portik tanúként egyebek mellett azt mondta a Rogán Antal felperes és Juhász Péter alperes között személyiségi jog megsértése miatt kezdődött perben 2016. június 17-én, hogy a közvetítő szerepében eljárva, egy alkalommal tízmillió forint értékű eurót adott át a fideszes politikusnak, korábbi belvárosi polgármesternek egy ingatlan áron aluli értékesítésében való közreműködéséért. Portik tanúskodása után több feljelentés is érkezett az ügyészségre, egyrészt Rogán ellen, másrészt Portik vélt hamis tanúzása ügyében. A vezető beosztású személy által elkövetett hivatali vesztegetés elfogadása miatt Rogán Antal ellen tett feljelentéseket a Központi Nyomozó Főügyészség kivizsgálta, és alaptalanként elutasította. Az alapügyben tett feljelentések elbírálása után jöhetett a hamis vád miatt tett feljelentés elbírálása, és a Budapesti Nyomozó Ügyészség megállapította, hogy ez helytállhat, ezért nyomozást rendelt el. A nyomozást várhatóan meghosszabbítják jövő héten.

Portik Rogán elleni vádjai nem előzmény nélküliek, hiszen a 90-es évek olajbűnözésének egyik kulcsfigurája 2008-ban abban állapodott meg Laborc Sándorral, a polgári elhárítás akkori vezetőjével, hogy információkat gyűjt és kreál fideszes politikusokról. A beszélgetéseikről készült hangfelvételből kiderül, hogy Labord droggal, prostituáltakkal kapcsolatos, illetve hasonlóan egyszerű történetet akart, amiben a bordélyházakban is érdekelt Portiktól remélt segítséget. Portik egyébként a találkozók egyikén azt is kijelentette, bízik a baloldali kormányban, az MSZP-ben, hiszen mindig is baloldali érzelmű volt, az ellenzék lejáratásával kapcsolatban pedig kijelentette: tudja, ha a Fidesz kerül hatalomra, neki „meszeltek”.

Az FBI tudni akart a magyar politikusok olajügyes összefonódásairól

PestiSracok facebook image

A Magyar Idők információi szerint Portikot megtörte a rá jogerősen kiszabott 28 év fegyházbüntetés, mivel utolsó pillanatig bízott benne, hogy kihúzzák a bajból. Titkosszolgálati segítséget várt, sőt az őt még a Gyurcsány-kormányok idején beszervező FBI-tól is remélte a megmentést. A bűnöző, ahogy azt a PestiSrácok.hu megírta,még a Fenyő-gyilkosság kapcsán zajlott meghallgatásán, jegyzőkönyvön kívül árulta el 2011-ben, hogy az FBI megzsarolta őt a 2010-es kormányváltás előtt: ha nem mondja el őszintén a magyar alvilág, a rendőrök és a politikusok összefonódását, akkor tőle és családjától megtagadják a beutazást az USA-ba. Portik csak jobboldali politikusok állítólagos összefonódásairól beszélt az amerikai ügynököknek, a beutazóvízumot mindenesetre családostul megkapta.

Portik és az FBI kapcsolatáról Varga István, a Vizoviczki-ügy koronatanúja is beszélt egyik vallomásában, 2011-ben. Varga saját állítása szerint Koblencz Attila, a BRFK kiemelt ügyek osztálya nyomozójának besúgója is volt amellett, hogy Vizoviczki ügyeit – többek között a rendőri vezetők megvesztegetését – is intézte. Varga jegyzőkönyvbe mondta, Koblencz Attila mesélt neki Portikról, akit a rendőr szerint az FBI képzett ki, és Svájcban 23-24 millió dollárja van elrejtve. Koblencz azt mondta Vargának, hogy Portiknak jó titkosszolgálati és MSZP-s kapcsolatai is vannak. A hatóságok tudnak arról, hogy milyen számlákon van Portik pénze – mintegy tízmilliárd forintnyi deviza – Svájcban, ám ahhoz sem a hatóságok, jelenleg pedig ő sem fér hozzá. Ezért továbbra is ott szerepel a neve a NAV 180 napon túli, tízmillió forint feletti adótartózásról szóló listáján.

magyaridok.hu
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.