Pesti Srácok

A véradók adataira is hajtanak a kiberbűnözők

A véradók adataira is hajtanak a kiberbűnözők

Hovatovább senki sincs biztonságban az adathalászoktól, a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) és a bankok ügyfelei után - ha más módon is - immár a véradók személyes adataihoz is megpróbáltak hozzáférni illetéktelenek - írja a keddi Magyar Idők.

Az utóbbi hetekben több bejelentés érkezett az Országos Vérellátó Szolgálathoz (OVSZ), miszerint a véradó állomások nevében illetéktelenek próbáltak meg adatokhoz hozzájutni adatvesztésre, adategyeztetésre való hivatkozással. Az OVSZ felhívja a figyelmet, hogy a donoradatok hiánytalanul rendelkezésére állnak, így sem adatgyűjtést, sem adategyeztetést nem folytat, a telefonos megkeresésektől pedig teljes mértékben elhatárolódik - írja a Magyar Idők.

Információbiztonsági szakemberek szerint az adathalászatnak ez a formája ma már viszonylag ritka, a kibertérben a felhasználók megtévesztésével elkövetett támadások játsszák a főszerepet, a csalók általában az internetezők adatait igyekeznek tömegesen megkaparintani - idézi a lap a Biztonságportált. A közelmúltban megszaporodtak az ilyen jellegű kísérletek a magyarországi nagybankok ügyfelei ellen is, eddig négy pénzintézetet vettek célba - a Raiffeisen Bankot, a Budapest Bankot, az OTP-t, valamint az Erste Bankot. Adathalászok próbálkoztak hozzáférni vásárlók adataihoz nemrég a Facebookon indított hamis nyereményjátékkal is, a Tesco nevével visszaélve.

Az év egyik legsúlyosabb kibertámadása azonban a BKK-t érte, amelynek egyrészt feltörték az online jegyrendszerét és a közbringarendszerét, több ezer felhasználó adatait szerezve meg. Másrészt túlterheléses támadást indítottak az e-jegyrendszer ellen. Az egyik számítógépes biztonsági megoldásokat kínáló cég, a Kaspersky Lab által az év elején készített kutatás szerint a kiberbűnözés minden évben milliárdos veszteséget okoz a felhasználóknak. Ezek a károk többek között személyes és pénzügyi adatok eltulajdonításából, illetve közvetlen pénzügyi csalásokból adódnak.

PestiSracok facebook image

MTI; Vezető Kép: VÉM

Ajánljuk még

Kegyetlenül megkínozta, agyonverte, majd elásta hajléktalan áldozatait Dragan Bajic és bandája a csepeli eperföldön (videó) - a 20 éves NNI ügyeiből (4. rész)

Az alvilág titkai 2024 július 6.
Az idén 20 éve alakult NNI kiemelkedő nyomozásaiból válogattunk, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság ügyét mutatjuk be sorozatunk 4. részében. Több, mint 100 év fegyházat kapott 2016-ban a szerb börtönből megszökött Dravan Bajic és magyar hajléktalanokból álló bandája, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság elkövetői. Egy diósdi fiatalembert és egy négy fős nyáregyházi hajléktalan családot kínoztak meg bestiálisan, meggyilkolták őket, majd a holttesteket megégették, a diósdi áldozat maradványait a Dunába dobták, a család tagjainak maradványait az eperföld melletti erdőben elásták. A csepeli halálbrigád lebukását az összevert, megkínzott, majd félig elásott erdélyi M. Mátyásnak köszönhetik. M. kiásta magát, és a rendőrségen elmondott mindent.

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?