Pesti Srácok

Az MSZP szombati, másnapos közleménye - Bűnről, ámokfutásról, felelősségről

Az MSZP szombati, másnapos közleménye - Bűnről, ámokfutásról, felelősségről

"A Fidesz bűne lesz, ha az EU megbünteti Magyarországot" - írja a párt hivatalos közleményében Ujhelyi István, az MSZP alelnöke, európai parlamenti gyalogkakukkja. Szolgalelkű, szegénygazdag ellenzékünk (akiket nem apáinktól, hanem az unokáinktól kaptunk kölcsön) kézdörzsölve, remegve várja - mint egy falat kenyeret - a felsőoktatási törvény ellenében kiszabott pénzbüntetést. Tanulság: az elkurblizott székházból futotta a péntek esti itókázásra is.

"Európai parlamenti képviselőként azért kezdeményeztem a magyar Országgyűlés rendkívüli ülésének összehívását, hogy még időben módosítani lehessen a botrányos felsőoktatási törvényt. Az Európai Bizottság ugyanis nemrég újabb szakaszba léptette a CEU-ellenes módosítások ügyében Magyarországgal szemben megindított kötelezettségszegési eljárást, és ha még ebben a hónapban nem történik érdemi lépés, úgy az Európai Bíróság elé kerülhet az ügy, aminek következményeképpen Magyarország súlyos pénzügyi bírsággal számolhat.

Az MSZP frakció jelzésére a javaslathoz csatlakozott az LMP - kibővítve a tervezett rendkívüli ülés napirendjét a devizahitel-károsultak kilakoltatásának felfüggesztésével - és a Demokratikus Koalíció, de jelezte részvételét az ülésen a Jobbik képviselőcsoportja is.

Felháborító, hogy a Fidesznek ezekben a kérdésekben is csak zavaros és bárgyú "sorosozásra" futotta. A Fidesz ismét bizonyította, hogy továbbra is a felelőtlen és elvtelen ámokfutást választja. Nem törődik sem a rászoruló magyar emberekkel, sem Magyarország európai kapcsolataival.

PestiSracok facebook image

Ha a felsőoktatási törvény és Orbán Viktor politikai magánháborúja miatt súlyos pénzbüntetés éri Magyarországot, az kizárólag a Fidesz-kormány felelőssége és bűne lesz."

MTI (OS); Fotó: PS

Ajánljuk még

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.