Pesti Srácok

Az orosz külügyminiszter szerint Washington kész folytatni a párbeszédet

Az orosz külügyminiszter szerint Washington kész folytatni a párbeszédet

Szergej Lavrov meggyőződése, hogy az amerikai kormány kész folytatni a párbeszédet számos bonyolult kérdésben a két ország közötti feszül viszony és a Washington által újonnan bevezetett szankciók ellenére - mondta az orosz külügyminiszter újságíróknak vasárnap Manilában, miután tárgyalt amerikai kollégájával, Rex Tillersonnal.

A két ország diplomáciájának vezetője a Dél-kelet-ázsiai Országok Szövetségének (ASEAN) Manilában zajló regionális csúcstalálkozója keretében több mint egy órán át tanácskozott a két ország kapcsolatainak helyzetéről és több más nemzetközi témáról. "Úgy érzékeltük, hogy amerikai kollégáink készek folytatni a párbeszédet, úgy gondolom, nincs is más választásuk" - mondta a megbeszélés után Lavrov az újságíróknak.

Hozzátette: Oroszország számít arra, hogy a két ország a szíriai rendezés ügyében is kapcsolatban marad egymással mind katonai, mind politikai téren.

Szíria romokban. Az elhúzódó konfliktus megváltoztatta a közel-keleti erőviszonyokat. Forrás: Getty
PestiSracok facebook image

Donald Trump amerikai elnök a hét közepén aláírta az Oroszország, Irán és Észak-Korea elleni szankciós törvénycsomagot. Rex Tillerson még a találkozó előtt, a hét elején Washingtonban újságírók előtt azt hangoztatta, hogy az Egyesült Államok és Oroszország viszonya a hidegháború vége óta a legmélyebb ponton van, de - mint hozzátette - "még ennél rosszabb is lehet".

Lavrov a vasárnapi találkozó után elmondta: amerikai kollégája egyebek között az amerikai szankciókkal szemben hozott orosz válaszlépésekről érdeklődött. Az orosz külügyminiszter ezzel kapcsolatban ugyanakkor nem árult el részleteket. Annyit mondott csupán: "Az effajta lépések - beleértve diplomáciai tulajdonunk december óta tartó bezárását - nem maradhattak válasz nélkül (...) így lesz ez a továbbiakban is. Ezzel együtt mi készek vagyunk a párbeszédre, ha Washington felhagy konfrontációs irányvonalával."

Az orosz diplomácia vezetője - mint arról beszámolt - hangsúlyozta kollégájának országa álláspontját, miszerint nem szabadna a Koreai-félsziget térségében kiterjeszteni a feszültséget, márpedig az ottani amerikai katonai előkészületek Lavrov szerint éppen e feszültség fokozódásához vezetnek.

Kim Dzsongun és egy mobil kilövőállású ballisztikus rakéta. Nagy a szerelem. Forrás: The Huffington Post

A két nagyhatalom diplomáciai vezetőjének manilai megbeszéléseiről az orosz külügyminisztérium közleményében szűkszavúan számolt be. Egyebek között idézi Lavrovot, aki amerikai kollégájának leszögezte: szigorúan tiszteletben kell tartani Szíria szuverenitását és területi épségét, be kell tartani az ENSZ BT határozataiban foglaltakat, amelyek Moszkva szerint a politikai rendezési folyamat továbbvitelének alapját képezik.

A közlemény szerint Lavrov és Tillerson több más időszerű nemzetközi kérdést is megvitatott, így az ukrajnai "belső" konfliktust.

MTI; Fotó: IBTimes UK, Getty

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.