Pesti Srácok

Békés választásokra szólította fel a kenyaiakat Obama

Békés választásokra szólította fel a kenyaiakat Obama

A választások békés megtartására szólította fel a kenyaiakat Barack Obama volt amerikai elnök hétfőn, a kelet-afrikai országban kezdődő szavazás előestéjén.

"Arra kérek minden kenyai vezetőt, hogy utasítsa el az erőszakot, és tartsa tiszteletben a nép akaratát" - hangsúlyozta nyilatkozatában Barack Obama, hozzátéve, hogy a parlamenti és elnökválasztásnak békésnek és hitelesnek kell lennie. A volt amerikai elnök apai ágon kenyai származású. Uhuru Kenyatta kenyai elnök szintén békés szavazást szorgalmazott. Egy televíziós beszédben arra szólította fel a választókat, hogy szavazatuk leadása után térjenek vissza az otthonaikba, és ott várják meg az eredményeket. A tíz évvel ezelőtti kenyai választások véres zavargásokba torkollottak, a szavazást követő összecsapásokban több mint 1100 ember halt meg.

Kedden 19,6 millió kenyai választópolgár járulhat a szavazóurnákhoz, hogy államfőt, parlamenti képviselőket és szenátorokat, valamint kormányzókat válasszon. Elemzők fej-fej melletti eredményt várnak a jelenlegi elnök, Kenyatta és az ellenzéki Raila Odinga volt miniszterelnök államfői posztért zajló párharcában.

Kenya, amely Kelet-Afrika leggazdagabb országa, régóta stabil államnak számít. A heteken át tartó választási kampány is békésen zajlott egészen július végéig, amikor ismeretlen tettesek meggyilkolták a választási bizottság egyik vezető tagját. Előzőleg fegyveresek támadtak William Ruto alelnök házára, ő és családja azonban éppen nem tartózkodtak otthon.

PestiSracok facebook image

Kedden a biztonsági erők 180 ezer tagjának bevetésével biztosítják majd a választások rendjét. A szavazás lebonyolítását több ezer megfigyelő, köztük számos külföldi követi majd figyelemmel. Az Afrikai Unió megfigyelőmisszióját Thabo Mbeki volt dél-afrikai elnök vezeti, John Kerry volt amerikai külügyminiszter áll a Carter Center megfigyelőcsoportjának élén, de megfigyelőket küldött az Európai Parlament is.

Előzetesen több megfigyelő, köztük az ENSZ három jelentéstevője is úgy vélte, hogy 2007 óta Kenya jelentős haladást ért el "a demokrácia megerősítésében". Genfi nyilatkozatukban mindazonáltal, az elmúlt hetek erőszak-cselekményeire tekintettel, a politikai szereplők békés fellépésének fontosságára hívták fel a figyelmet.

MTI

Ajánljuk még

Kegyetlenül megkínozta, agyonverte, majd elásta hajléktalan áldozatait Dragan Bajic és bandája a csepeli eperföldön (videó) - a 20 éves NNI ügyeiből (4. rész)

Az alvilág titkai 2024 július 6.
Az idén 20 éve alakult NNI kiemelkedő nyomozásaiból válogattunk, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság ügyét mutatjuk be sorozatunk 4. részében. Több, mint 100 év fegyházat kapott 2016-ban a szerb börtönből megszökött Dravan Bajic és magyar hajléktalanokból álló bandája, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság elkövetői. Egy diósdi fiatalembert és egy négy fős nyáregyházi hajléktalan családot kínoztak meg bestiálisan, meggyilkolták őket, majd a holttesteket megégették, a diósdi áldozat maradványait a Dunába dobták, a család tagjainak maradványait az eperföld melletti erdőben elásták. A csepeli halálbrigád lebukását az összevert, megkínzott, majd félig elásott erdélyi M. Mátyásnak köszönhetik. M. kiásta magát, és a rendőrségen elmondott mindent.

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?