Pesti Srácok

Besúgással gyanúsították, majd megverték rabtársukat a nagyfai börtön fogva tartottjai

Besúgással gyanúsították, majd megverték rabtársukat a nagyfai börtön fogva tartottjai

Vádat emeltek két Nagyfán fogva tartott férfival szemben, akik besúgással gyanúsították meg, és bántalmazták társukat - közölte a Csongrád Megyei Főügyészség szóvivője szerdán.

Szanka Ferenc közölte, a Szegedi Járási és Nyomozó Ügyészség a férfiakat aljas indokból elkövetett súlyos testi sértés bűntettével vádolja. A vádlottak egyike a bűncselekményt különös visszaesőként, társa erőszakos többszörös visszaesőként követte el. A vádirat szerint a férfiak a Szegedi Fegyház és Börtön nagyfai objektumában töltötték jogerős szabadságvesztésüket, amikor tavaly június 6-án áthívták zárkájukba a sértettet, akit besúgással gyanúsítottak meg. Azt mondták, a sértett úgy tudja ezt jóvá tenni, ha a felesége kábítószert juttat be a börtönbe. A férfi a kérést elutasította, ezért a vádlottak megverték, majd megfenyegették, hogy senkinek se merjen a történtekről szólni. A fegyőrök este észrevették a férfi sérüléseit, és kórházba vitték. A vádlottak, miután a sértett visszatért, újból megfenyegették a férfit, hogy besúgása miatt kiirtják a családját, és ismét megverték. A sértett a bántalmazás miatt másnap rosszul lett; kiderült, hogy súlyos sérüléseket szenvedett, eltörött egy bordája és az egyik szemgödre - közölte a csoportvezető ügyész.

Forrás: MTI, fotó (Illusztráció): blikk.hu

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Kegyetlenül megkínozta, agyonverte, majd elásta hajléktalan áldozatait Dragan Bajic és bandája a csepeli eperföldön (videó) - a 20 éves NNI ügyeiből (4. rész)

Az alvilág titkai 2024 július 6.
Az idén 20 éve alakult NNI kiemelkedő nyomozásaiból válogattunk, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság ügyét mutatjuk be sorozatunk 4. részében. Több, mint 100 év fegyházat kapott 2016-ban a szerb börtönből megszökött Dravan Bajic és magyar hajléktalanokból álló bandája, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság elkövetői. Egy diósdi fiatalembert és egy négy fős nyáregyházi hajléktalan családot kínoztak meg bestiálisan, meggyilkolták őket, majd a holttesteket megégették, a diósdi áldozat maradványait a Dunába dobták, a család tagjainak maradványait az eperföld melletti erdőben elásták. A csepeli halálbrigád lebukását az összevert, megkínzott, majd félig elásott erdélyi M. Mátyásnak köszönhetik. M. kiásta magát, és a rendőrségen elmondott mindent.

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?