Pesti Srácok

Magyar sérültje is van a barcelonai terrortámadásnak – Szijjártó: Európának védekeznie kell!

Magyar sérültje is van a barcelonai terrortámadásnak – Szijjártó: Európának védekeznie kell!

Van egy magyar sérültje a csütörtöki barcelonai terrortámadásnak: egy nőnek eltört a karja – mondta Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára pénteki sajtótájékoztatóján. Eközben Szijjártó Péter külügyminiszter arról beszélt: nyilvámvaló, hogy összefüggés van az illegális bevándorlás és a terrorizmus között, Európának meg kell védenie magát.

Közölte, szerencsére a halálos áldozatok között nincs magyar. A sérült nő kartörést szenvedett, a barcelonai főkonzulátus munkatársai személyesen is felvették vele a kapcsolatot, de konzuli segítséget nem kért – közölte. A nő már elhagyhatta a kórházat. Az államtitkár kiemelte: a főkonzulátus folyamatos ügyeletet biztosít, a külképviselet a +34 629745593-as számon érhető el. Megjegyezte: jelenleg mintegy háromezer magyar tartózkodik Katalóniában.

Emlékeztetett: Magyarország a leghatározottabban elítéli a támadást, amely már a sokadik ilyen eset az elmúlt másfél évben Európában. Ezúttal egy olyan országot ért támadás, amely az elmúlt időben viszonylagos nyugalomban és békében élt, és ez azt jelenti, hogy a terror bárhol és bármikor lesújthat – mutatott rá. Hozzátette: Magyarországot azonban eddig sikerült megőrizni „ettől a rémálomszerű őrülettől”, amely Nyugat-Európát sújtja, és a kormány határozott szándéka, hogy ez így maradjon a továbbiakban is. Magyar Levente hangsúlyozta: állandó megfeszített munka folyik a biztonság megőrzéséért. Egyértelmű az összefüggés az illegális migráció és az európai terrorveszély között, a támadások és aközött, hogy Európába ellenőrizetlenül áramolhattak be ismeretlen hátterű emberek – magyarázta.

PestiSracok facebook image

– jelentette ki az államtitkár. Mint mondta: tenni akarunk, hogy ilyen többé ne forduljon elő Európában, és Magyarországot soha ne érjék el a hasonló események. Ezért Magyarország kész további erőforrásokat mozgósítani ezen események megelőzésére, mert ezek nem szükségszerűek, el lehet hárítani a terrorveszélyt Európából. Magyar Levente megjegyezte: az éjszaka során Cambrils-ban is terrortámadás történt, itt hét sérült volt, magyar érintettségről eddig nem kaptak hivatalos tájékoztatást, és mivel nem érdeklődött senki a történtek miatt a KKM-nél, erős a remény, hogy valóban nincs magyar érintett ebben az esetben.

Az államtitkár kérdésre kitért a Bulgáriában tengerbe fulladt magyar nő esetére is. Mint mondta, hivatalos értesítést kaptak, hogy csütörtökön éjszakai fürdőzés közben tengerbe fulladt egy magyar nő Bulgáriában, és a diplomaták megtették a szükséges intézkedéseket.

Szijjártó Péter; Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

Szijjártó: egész Európát fenyegeti a növekvő terrorveszély

A szörnyű barcelonai támadás minden jóérzésű ember megdöbbent és felhívja a figyelmet arra, hogy Európa minden országát fenyegeti a növekvő terrorveszély – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken az MTI-vel. Hangsúlyozta: mindenki számára nyilvánvaló, hogy az illegális bevándorlás és a terrorizmus között összefüggés van. Európának meg kell védenie magát, garantálni kell az európai emberek biztonságát. Ehhez szükség van a schengeni határok megerősítésére és a brüsszeli bevándorláspolitika megváltoztatására. A miniszter közölte továbbá: a magyar kormány a jövőben is mindent megtesz azért, hogy a külső határok megvédésével és az illegális migráció visszaszorításával hozzájáruljon Európa biztonságának helyreállításához.

MTI

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.