Pesti Srácok

Csaknem 11 ezer háztartásban továbbra sincs áram a Nyugat-Dunántúlon

Csaknem 11 ezer háztartásban továbbra sincs áram a Nyugat-Dunántúlon

Nyolcvanöt településen mintegy tízezer-kilencszáz háztartásban továbbra sincs áram a csütörtök esti vihar miatt Győr-Moson-Sopron, Vas és Zala megyében, a javítás várhatóan kilencezer háztartásban szombatra húzódik - tájékoztatta az E.ON szóvivője péntek kora este az MTI-t.

Egyházi Nikoletta közölte, Vas megyében 7879, Zalában 1879, Győr-Moson-Sopronban pedig 1116 fogyasztónál nincs áram. A legnagyobb számban Vas megyében Bajánsenyén, Felsőszölnökön és Rábagyarmaton, Zala megyében Zalabaksában, Csesztregen és Kerkafalván, míg Győr-Moson-Sopronban Lébényben, Sopronban és Röjtökmuzsajon nincs áram.

A szolgáltató továbbra is teljes létszámban, az ország más régióiból átcsoportosított szakemberekkel és külső partnerek bevonásával javítja az áramhálózatot ért sérüléseket. Csütörtök este volt, amikor a régióban 120 ezer fogyasztónál szünetelt az áram.

Az E.ON munkáját a katasztrófavédelem továbbra is segíti, a kidőlt fák eltávolításán dolgoznak a tűzoltók, hogy a szolgáltató szakemberei a javításokat elvégezhessék. A vezetékekre dőlő fák, leszakadó nagyméretű faágak okoztak jelentős károkat az áramszolgáltatásban, de sok oszlopot, köztük vasszerkezeteket is kidöntött a szél.

A javítást nehezíti, hogy egy-egy hálózatszakaszon - főként az erdőkön átmenő területeken - gyakran három-négy különböző ponton is elszakították vagy megrongálták a villamos hálózatot a kidőlt fák.

MTI; Vezető kép: TV Bečej
PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Kegyetlenül megkínozta, agyonverte, majd elásta hajléktalan áldozatait Dragan Bajic és bandája a csepeli eperföldön (videó) - a 20 éves NNI ügyeiből (4. rész)

Az alvilág titkai 2024 július 6.
Az idén 20 éve alakult NNI kiemelkedő nyomozásaiból válogattunk, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság ügyét mutatjuk be sorozatunk 4. részében. Több, mint 100 év fegyházat kapott 2016-ban a szerb börtönből megszökött Dravan Bajic és magyar hajléktalanokból álló bandája, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság elkövetői. Egy diósdi fiatalembert és egy négy fős nyáregyházi hajléktalan családot kínoztak meg bestiálisan, meggyilkolták őket, majd a holttesteket megégették, a diósdi áldozat maradványait a Dunába dobták, a család tagjainak maradványait az eperföld melletti erdőben elásták. A csepeli halálbrigád lebukását az összevert, megkínzott, majd félig elásott erdélyi M. Mátyásnak köszönhetik. M. kiásta magát, és a rendőrségen elmondott mindent.

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?