Pesti Srácok

Dzsihadisták támadtak egy Burkina Fasó-i kávézóra, tizenheten meghaltak

Dzsihadisták támadtak egy Burkina Fasó-i kávézóra, tizenheten meghaltak

Feltételezett dzsihadisták támadtak Burkina Faso fővárosában, Ouagadougouban egy külföldiek körében is népszerű kávézóra helyi idő szerint vasárnap este, majd tűzharcba keveredtek a hadsereg helyszínre kiérkező alakulatával.

Remi Dandjinou, a nyugat-afrikai állam hírközlési minisztere újságírókkal közölte: előzetes összesítés szerint legalább 17 ember életét vesztette és nyolcan megsebesültek a merénylet során. Az áldozatok között külföldiek is vannak, legalább egyikük francia állampolgár - tette hozzá. Egy névtelenséget kérő egészségügyi tisztségviselő a városi Yalgado kórházban elmondta: a halottak között van egy török állampolgár is. Hozzáfűzte: a sebesültek egy része kritikus állapotban van. Az AFP francia hírügynökség egyik tudósítója korábban jelentette: legalább két ember megsebesült az Ouagadougou belvárosában található Aziz Istanbul kávézó elleni támadás során. Úgy tudni, egyikük külföldi.

A kávézó egyik munkatársa szerint vélhetően iszlamisták az elkövetők. Hozzátette: a három férfi egy összkerék meghajtású járművel érkezett, majd tüzet nyitott a vendégekre. A biztonsági erők páncélozott járművekkel vonultak ki a helyszínre. Egyelőre egy terrorszervezet sem jelentkezett a támadás elkövetőjeként.

A kávézó mindössze 200 méterre található a Café Capuccinótól, amely ellen 2016 elején 30 halálos áldozattal járó terrorista támadást hajtott végre az al-Kaida terrorhálózat észak-afrikai szárnya (AQIM).

PestiSracok facebook image

A tengerrel nem határos nyugat-afrikai Burkina Faso a világ legszegényebb államai közé tartozik. Északon Malival határos, ahol számos iszlamista csoport tevékenykedik.

MTI

Ajánljuk még

Az ellenzék kedvenc egyháza éveken át lophatta meg saját, szerencsétlen sorsú munkavállalóit – Megszólalt a PS-nek egy károsult

Exkluzív 2022 szeptember 13.
Kilátástalan helyzetbe került – méghozzá abszolút önhibáján kívül – egy fővárosi asszony, aki közel kilenc éven át dolgozott Iványi Gábor egyházának egyik intézményénél. A Dankó utcai hajléktalanszállón takarított; a sors fintora, hogy most ő maga is az utcára kerülhet. Miután súlyos egészségkárosodást szenvedett, leszázalékolták és orvosi javaslatra nem érintkezhet vegyszerekkel, így addigi munkáját sem folytathatta. Munkáltatója, a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség Fűtött Utca nevű intézménye öt hónapja közös megegyezéssel megszüntette a munkaviszonyát. Utána jött az igazi feketeleves: amikor a rokkantsági ellátás hivatalos ügyeit intézte volna, kiderült, hogy hosszú éveken át becsaphatták: a nő ugyanis úgy tudta, hogy be van jelentve, hivatalosan foglalkoztatják, ennek megfelelően kapta meg a kilépő papírját is. Ezzel szemben, bár az elmúlt közel kilenc évben folyamatosan dolgozott, az utóbbi öt évben mindössze 59 napra volt bejelentve. Az asszonynak felbecsülhetetlen károkat okoztak: jelenleg nem jogosult a megváltozott munkaképességűek ellátására, nincs egészségbiztosítása, és bár 60 éves, az öregségi nyugdíjhoz a 40 év kötelező letöltött szolgálati időből évei fognak hiányozni, úgy, hogy egyébként az utóbbi közel egy évtizedben végig ugyanott dolgozott. Ráadásul nem is akárhol: egy olyan szociális feladatokat ellátó egyháznál, amelynek vezetői az elesettek támogatását választották valaha életfeladatuknak.

Milliárdos ingatlanvagyonnal gyarapodik tovább tatabányai családok nyomorán a „Szeviép-család” – Csinos céghálót találtunk az egykori vezér fia körül

Exkluzív 2022 május 25.
A Pesti TV Az Ügy című riportműsorában mutattuk be a tatabányai szellemtársasházat, amely tizenöt éve áll befejezetlenül. A huszonegy lakásos, a földszinten nagy irodaépületet is magába foglaló ingatlant sajátos konstrukcióban kezdték építeni 2004 után. A telektulajdonos, első számú építtető, a Környe és Vidéke Takarékszövetkezet ingatlanhasznosító cége, a Tak-Ing végelszámolás alatt áll; az építő Pólus Kft. 2007 óta felszámolás alatt; a lakásaikat előre kifizető tatabányai családok, összesen tizenöt károsult család a mai napig nem kapott vissza egy fillért sem. Közben tavaly év végén a félkész épület az egyik szeviépes érdekeltség kezébe került. A Szeviép-üggyel a PestiSrácok.hu az elmúlt években kiemelten foglalkozott; követjük a több száz kisvállalkozó csődjéért felelős, csődbűncselekménnyel vádolt milliárdosok ma is tartó büntetőperét. Megmutattuk, hogy a mai napig milyen luxusban élnek, és egy tényfeltáró cikksorozatban azt is, hogy a Szeviép csődeljárása előtt milyen elképesztő céghálót építettek fel a Szeviép-vezérek, amely cégekben immár egy-egy családtagjuk a tulajdonos. Ebben a tényfeltáró riportban azt mutatjuk meg, hogyan kerül a Szeviép-vezér B. Sándor fia Tatabányára, miként jutottak hozzá a tizenöt család anyagi megnyomorítását jelentő, milliárdos értékű ingatlanvagyonhoz, és azt is, hogy a tatabányai botrányban szereplő cég csak egy az újabb céghálóban. Körülbelül tíz milliárdos vagyont találtunk éppen csak, hogy „muzsikáló” cégekben, és mindez az egyik B.-fiú kezében fut össze.