Pesti Srácok

Eddig tartott a szlovák kormánykoalíció

Eddig tartott a szlovák kormánykoalíció

Felmondta a tavaly szeptemberben kötött koalíciós szerződést a kormányzó szövetségben részt vevő második legerősebb szlovák tömörülés, a Szlovák Nemzeti Párt (SNS) elnöke hétfőn - jelentette az SNS sajtóosztályának közlésére hivatkozva a TASR szlovák közszolgálati hírügynökség.

Andrej Danko, az SNS elnöke, aki a pozsonyi törvényhozás házelnöke is egyben, döntését azzal indokolta, hogy elkerülhetetlenné vált a koalíción belüli kapcsolatokat újratárgyalása, és újra kell fogalmazni a kormány - a jövő évi költségvetésben tükröződő - prioritásait, amire szerinte a koalíciós pártok egymással szembeni bizalmának megújítása miatt van szükség.

Bár a szlovák kormánykoalíció második legnagyobb pártját az utóbbi hetekben sorozatosan támadta az ellenzék, elsősorban az oktatási tárcával összefüggésbe hozott, uniós támogatások kapcsán kirobbant pénzügyi botrány miatt, pozsonyi megfigyelők nem tartják valószínűnek, hogy Danko bejelentése a kormánykoalíció széteséséhez vezetne.

PS/MTI
PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.