Pesti Srácok

Egy fegyveres csoport elrabolta a volt líbiai kormányfőt

Egy fegyveres csoport elrabolta a volt líbiai kormányfőt

A líbiai fővárost uraló egyik fegyveres csoport hétfőre virradóra elrabolta Tripoliban Ali Zejdán volt líbiai kormányfőt - jelentette az Afrigatenews hírportál.

Értesülések szerint a politikust belvárosi hoteljéből a Tripoli forradalmi brigádok nevű milícia hurcolta el. Úgy tudni, a fegyveres szervezet a Fájez esz-Szarrádzs vezette, ENSZ által elismert líbiai nemzeti egységkormánynak tartozik engedelmességgel.

Ali Zejdánt, aki 2012 és 2014 között látta el Líbia kormányfői tisztségét, 2013 októberében egyszer már elrabolták. Akkor a Tripolit ellenőrző iszlamista Líbiai Forradalmárok Műveleti Stábja nevű fegyveres szervezet kezére került a politikus, akit azzal vádoltak, hogy köze volt Abu Anasz al-Líbinek, az al-Kaida terrorszervezet egyik vezetőjének amerikai különleges erők által történt elfogásához. Zejdánt néhány óra fogságot követően szabadon engedték.

Zejdán kormányát az iszlamisták irányítása alatt álló Általános Nemzeti Kongresszus 2014 márciusában bizalmatlansági indítvánnyal buktatta meg, amiért nem tudott rendet tenni a káoszba süllyedt észak-afrikai államban. A volt miniszterelnököt azóta több alkalommal is korrupcióval vádolták meg.

PestiSracok facebook image

MTI

Ajánljuk még

Kegyetlenül megkínozta, agyonverte, majd elásta hajléktalan áldozatait Dragan Bajic és bandája a csepeli eperföldön (videó) - a 20 éves NNI ügyeiből (4. rész)

Az alvilág titkai 2024 július 6.
Az idén 20 éve alakult NNI kiemelkedő nyomozásaiból válogattunk, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság ügyét mutatjuk be sorozatunk 4. részében. Több, mint 100 év fegyházat kapott 2016-ban a szerb börtönből megszökött Dravan Bajic és magyar hajléktalanokból álló bandája, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság elkövetői. Egy diósdi fiatalembert és egy négy fős nyáregyházi hajléktalan családot kínoztak meg bestiálisan, meggyilkolták őket, majd a holttesteket megégették, a diósdi áldozat maradványait a Dunába dobták, a család tagjainak maradványait az eperföld melletti erdőben elásták. A csepeli halálbrigád lebukását az összevert, megkínzott, majd félig elásott erdélyi M. Mátyásnak köszönhetik. M. kiásta magát, és a rendőrségen elmondott mindent.

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?