Pesti Srácok

EMMI: elítélendő, ha egy munkáltató megkárosít egy fogyatékos embert

EMMI: elítélendő, ha egy munkáltató megkárosít egy fogyatékos embert

Határozottan elítéli az Emberi Erőforrások Minisztériuma, ha egy munkáltató jogellenesen fogyatékos embert megkárosít, és jogi fellépést javasol az ilyen esetekben - közölte a tárca kedden az MTI-vel.

Az Emmi arra reagált, hogy hétfőn Korózs Lajos (MSZP), az Országgyűlés népjóléti bizottságának alelnöke közleményében többek között azt írta, a közmunkások havi bére 62 ezer forintról 47 ezer forintra, az értelmi sérültek havi bére 34 ezer forintról 14 ezer forintra csökkent, miközben "a Fidesz által kinevezettek a milliós havi bérük mellé még prémiumot is kapnak". A képviselő azt kérdezte közleményében, miért csökkentik az értelmi sérültek bérét.

Az Emmi Szociális Ügyekért és Társadalmi Felzárkózásért Felelős Államtitkársága közleményében felhívta a figyelmet arra, hogy a jogszabályok alapján semmilyen módon nem csökkenhet a fogyatékkal élő foglalkoztatottak bére, sőt a minimálbér és a szakmunkások minimálbéremelése náluk is emelést von maga után.

PestiSracok facebook image

- tették hozzá.

Mint írták, a kormány elkötelezett abban, hogy a fogyatékos emberek számára minél nagyobb mértékben biztosítsa az önálló életvitel és a közösségi élet lehetőségét, ennek érdekében döntött a kormány 2016 őszén, majd az Országgyűlés decemberben arról, hogy megszűnteti a nagy, zárt intézményeken belüli, valódi foglalkoztatási esélyeket nem vagy alig biztosító szociális foglalkoztatás régi rendszerét, és helyette létrehozza önálló szociális szolgáltatásként a fejlesztő foglalkoztatatást, amely a korábbiakhoz képest több munkáltató és több fogyatékkal élő ember számára teremt lehetőséget az együttműködésre.

Hozzátették: a jogszabály módosítása nem csökkentette az állami támogatás összegét. Mint írták, a foglalkoztatás célja a fogyatékossággal élő és más speciális igényű emberek munkakészségének fejlesztése, az önálló munkavégzés készségszintű elsajátítása. A fejlesztési jogviszonyban lévők esetében a fejlesztési díj nem a megélhetést szolgálja, az összeg mértéke a részvételi órától függ, és nem a teljesítménytől. Emellett a fejlesztésben résztvevők fogyatékossági támogatásban, vagy emelt összegű családi pótlékban, vagy egyéb ellátásban is részesülnek, amely a megélhetésükhöz járul hozzá - tették hozzá.

A tárca közleménye szerint a megfelelő foglalkoztatási forma kiválasztása az egyén állapotától függ és minden esetben szakértő (orvos, munkapszichológus) véleménye alapján történik. A fejlesztési jogviszony esetében nem folyik munkavégzés, az egyén olyan készségeket tanul, vagy olyan fejlesztés zajlik, amely szinten tartja, vagy fejleszti egyéni képességeit. A minisztérium felhívta a munkáltatók figyelmét, hogy a munkarehabilitáció során biztosítsák a jogszabályban előírt munkabért a munkavállalók számára.

Aki eddig teljes munkaviszonyban volt foglalkoztatva, annak a munkarehabilitációt érintő törvénymódosítás során sem csökkenhet a bére - írták, hozzátéve, hogy ha mégis előfordul ilyen, akkor kérik az érintettet, forduljon munkáltatójához, illetve az intézményen kívül megkeresheti az ellátottjogi képviselőt, aki jogai gyakorlásában segítséget nyújt, továbbá a kormányhivatalt, amely rendszeres ellenőrzést végez az intézményekben, és panasz esetén soron kívül eljár.

A tárca közleményében leszögezte, a kormány minden támogatást biztosít a munkáltatók számára. A minisztérium pedig 2017-ban több mint 5 milliárd forintot biztosít fejlesztő-foglalkoztatásra, amit nem csak bérre, hanem tárgyi eszközök beszerzésére, új munkaállomások teremtésére is fordíthatnak az intézmények - írták.

MTI; Fotó: MTI

Ajánljuk még

Vajon minek és hogyan állított ki százegy kutyaútlevelet a határzár idején az állatorvosi praxisát szüneteltető Hadházy Ákos? - Frissítve: reagált Hadházy

Exkluzív 2021 március 23.
2020 januárja óta összesen száznál is több kutyának állított ki útlevelet Hadházy Ákos, a két pártot már elhagyó, jelenleg független országgyűlési képviselő, aki leadott vagyonnyilatkozata szerint hivatalosan szünetelteti állatorvosi praxisát – tudta meg a PestiSrácok.hu. A helyzet több szempontból is kínos: először is, az országgyűlési képviselők jogállásáról szóló törvény szerint parlamenti képviselő kereső tevékenységet nem folytathat, még ha valamilyen szellemi tevékenységet végez is, azért pénzt nem fogadhat el. A kisállat útlevél kiállítása azonban nagyon is pénzbe kerül, az okmányt kiállító állatorvos is kötelezően fizet ezért a kamarának. Ha saját cégen keresztül jutna a tevékenysége ellentételezéséért pénzhez egy honatya, azt is be kell jelentenie az Országgyűlés elnökének. Csakhogy Hadházy Ákos – úgy tudjuk – nem ezt jelentette be, hanem az ellenkezőjét, hogy szüneteltetni a praxisát. Mellesleg ezt saját kézírással is leírta és ellenjegyezte, a vagyonnyilatkozatában. Ha mindez nem lenne elég, még egy kérdés felvetődik: mégis kinek, kiknek és miért állít ki valaki több mint száz kutyaútlevelet a koronavírus-járvány kellős közepén, amikor szinte az egész világ zár alatt van és az emberek sem utaznak. Cikkünk megjelenése után válaszolt kérdéseinkre Hadházy Ákos, aki a tőle szokásos diktatúrázás, orbánozás, fideszezés mellett elárulta: annyira szeret állatokat gyógyítani, hogy ingyen is megteszi, sőt, a jelek szerint az útlevelek kiállításakor szívesen megfizeti a kötelező illetéket is. A képviselő válaszát kérésére változtatás nélkül közöljük.

Nincs kezelhetetlen gyerek, csak meg kell tanulnunk nevelni – PS-interjú Beszédes Henrietta gyermeknevelés-specialistával

Exkluzív 2021 december 29.
Nem vagy rossz anya, és nincs olyan, hogy kezelhetetlen gyerek – vallja Beszédes Henrietta gyermeknevelési specialista. A kétgyermekes fiatal édesanya egészen új szemléletmóddal dönti le a sztereotípiákat és győz meg arról, hogy minden sokkal egyszerűbb a megoldás gyermeknevelési nehézségeinkre, mint eddig hittük. A legfőbb probléma, hogy senki sem mondja meg, tanítja meg, hogyan kell gyermeket nevelni, mi egyáltalán az, hogy nevelés – azt hisszük, ennek ösztönből kell jönnie. Találunk ugyan garmadával könyveket nevesebbnél nevesebb gyermekpszichológusok, szakemberek tollából, csak éppen a gyakorlatban valahogy nem úgy működnek a dolgok. Jön a patthelyzet, a mindennapos harcok és az önvád: nekem ez nem megy, rossz anya vagyok. Az sem túl nagy segítség, hogy oly könnyen ragasztanak bélyegeket a gyermekekre, mondják ki speciális nevelési igényűnek, nehezen kezelhetőnek, mert egyszerűen nem illik bele az átlagosba, a megszokottba, mert valamiért más. A megélt és ránk zúdított problémák özönében aztán a legfontosabbra figyelünk egyre kevésbé: hogy ki is az a gyermek, akit nevelünk, mit gondol, mit akar és miért, mi az, amitől egyedi, amitől különleges. Beszédes Henrietta szerint éppen ez lenne a lényeg és a kulcs az egyszerű neveléshez: látni, érteni és kibontakozni hagyni azt a másik emberi lényt, aki ránk bízta az életét, de attól az még az övé. Heni televíziós riporterből lett gyermeknevelési specialista. Édesanyaként és kommunikációs szakemberként jött rá, hogy a nevelés legfőbb eszköze pontosan az, amit a munkájában nap mint alkalmaz: a kommunikáció, a megértés és együttműködés.