Pesti Srácok

Gyilkolják az európaiakat, de Európa válasz nélkül hagyja

null

Válasz nélkül marad, hogy a terroristák gyilkolják az európaiakat, és ha Magyarország és Lengyelország nem emelte volna fel a szavát, akkor a „terrorizmust is szétosztják Európában”, és nem csak Brüsszelben és Párizsban lehetnének merényletek, hanem Budapesten és Varsóban is – jelentette ki az Alapjogokért Központ kutatási igazgatója az M1 aktuális csatorna csütörtöki műsorában.

Kovács István szerint a brüsszeli politikai elit már nem képes arra, hogy hátraarcot hajtson végre az illegális bevándorlás kezelésének a kérdésében, ezért egyre több országban nemzetállami kézbe veszik a problémát. Ugyanis az uniós polgárok egyre kevésbé tolerálják, hogy az EU nem képes közös megoldást találni a migrációra – tette hozzá.

Mint elmondta: a „csapatok”, a V4-ek és Brüsszel mozdulatlanul állnak egymással szemben, az álláspontok változatlanok. Csupán annyi az újdonság, hogy megint történt egy merénylet, ám a megrendült beszédeken kívül valódi lépések a kialakult helyzet megváltoztatására csak nemzetállami szinten történnek – mondta Kovács István. A V4-ek hangoztatták eddig is, hogy a bevándorlás nem adomány és erőforrás, hanem a kultúránkat fenyegető veszély, ugyanakkor látszik, hogy ott gátolták meg hatékonyan az illegális bevándorlást, ahol érdemben fellépett a politikai vezetés; ilyen intézkedés például a kerítés felépítése Magyarország déli határán – mondta Kovács István.

PestiSracok facebook image

MTI

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.