Pesti Srácok

Hatalmas bajban a Snétberger Zenei Tehetség Központ

Hatalmas bajban a Snétberger Zenei Tehetség Központ

Követelés miatt végrehajtás indulhat és végleg bezárhatja kapuit a Snétberger Ferenc által alapított Snétberger-központ. A Kossuth-díjas művész a Heti Válasznak adott nagyinterjújában fejezte ki felháborodását az ügy kapcsán, ahol a fiatal hátrányos helyzetű gyermekek jövőjét helyezte a problémák középpontjába.

A tehetségközpont és a vele együttműködő állami kötődésű cég szerint jogosulatlan követelés miatt indult végrehajtás a Snétberger-központ ellen. A Kossuth-díjas gitárművész elmondta, elvehetik a hangszereket, hovatovább a tehetséges hátrányos helyzetű fiatalok feje fölül akár a tetőt is.

- mondta Snétberger Ferenc, hozzátéve, hogy ezzel a hátrányos helyzetű gyerekek elől veszik el az esélyt a kitörésre.

PestiSracok facebook image
Snétberger Ferenc a Snétberger Zenei Tehetség Központ néhány diákjával. Fotó: snetbergercenter.org

Ismertette, a gazdasági válság idején a a roma ügyekre lehetett a legkönnyebben pénzt szerezni, akik pedig ezen nyerészkedni akartak, azoknak kellett egy kellően híres roma ember, így találták meg őt. A jelenlegi követelés alapja pedig a szellemi tulajdon, de a szakmai programot is a művész dolgozta ki, valamint a mentorálás lépéseit.

Snétberger szívén viseli a kialakult helyzetet, hiszen ő is rendkívüli mélyszegénységből jött, az iskolát is emiatt alapította 2011-ben, hogy felkarolhassa a hasonlóan sanyarú sorsú gyermekeket és kiutat biztosítson nekik. A művész kifejtette, rendkívül sok munkát igényel az intézmény üzemeltetése, ám amikor meghallja játszani a fiatalokat, minden nehézség elszáll, és kárpótolja a befektetett energiájáért.

Ismert, a Snétberger Alapítványt 2011-ben alapította Snétberger Ferenc, azzal a céllal, hogy fiatal hátrányos helyzetű, elsősorban roma zenei tehetségek képzését biztosítsa, hazai és nemzetközi szinten is példaértékű iskolát hozzon létre. Az alapítványt egyébként 2011 és 2014 között több pályázati kiírás alapján bő 54 millió forinttal támogatta a Nemzeti Tehetség Program (NTP). Későbbiekben 2016 őszétől a Snétberger-központ stratégiai partnerségben állapodott meg az Emberi Erőforrások Minisztériuma nevében Balogh Zoltán miniszterrel. Ezt követően év elején 25 millió forinttal, majd év végére 300 millió forint állami támogatáshoz jutott a Snétberger-programhoz szükséges eszközvásárlás, beszerzés, ingatlanfejlesztés, beruházás, kapcsolatépítés támogatására. 2017-es adatok szerint több mint 140 millió forintos támogatásban részesült az alapítvány a Nemzeti Tehetség Program jóvoltából.

Forrás: Heti Válasz; Vezető kép: Nógrád Megyei Hírlap

Ajánljuk még

Vajon minek és hogyan állított ki százegy kutyaútlevelet a határzár idején az állatorvosi praxisát szüneteltető Hadházy Ákos? - Frissítve: reagált Hadházy

Exkluzív 2021 március 23.
2020 januárja óta összesen száznál is több kutyának állított ki útlevelet Hadházy Ákos, a két pártot már elhagyó, jelenleg független országgyűlési képviselő, aki leadott vagyonnyilatkozata szerint hivatalosan szünetelteti állatorvosi praxisát – tudta meg a PestiSrácok.hu. A helyzet több szempontból is kínos: először is, az országgyűlési képviselők jogállásáról szóló törvény szerint parlamenti képviselő kereső tevékenységet nem folytathat, még ha valamilyen szellemi tevékenységet végez is, azért pénzt nem fogadhat el. A kisállat útlevél kiállítása azonban nagyon is pénzbe kerül, az okmányt kiállító állatorvos is kötelezően fizet ezért a kamarának. Ha saját cégen keresztül jutna a tevékenysége ellentételezéséért pénzhez egy honatya, azt is be kell jelentenie az Országgyűlés elnökének. Csakhogy Hadházy Ákos – úgy tudjuk – nem ezt jelentette be, hanem az ellenkezőjét, hogy szüneteltetni a praxisát. Mellesleg ezt saját kézírással is leírta és ellenjegyezte, a vagyonnyilatkozatában. Ha mindez nem lenne elég, még egy kérdés felvetődik: mégis kinek, kiknek és miért állít ki valaki több mint száz kutyaútlevelet a koronavírus-járvány kellős közepén, amikor szinte az egész világ zár alatt van és az emberek sem utaznak. Cikkünk megjelenése után válaszolt kérdéseinkre Hadházy Ákos, aki a tőle szokásos diktatúrázás, orbánozás, fideszezés mellett elárulta: annyira szeret állatokat gyógyítani, hogy ingyen is megteszi, sőt, a jelek szerint az útlevelek kiállításakor szívesen megfizeti a kötelező illetéket is. A képviselő válaszát kérésére változtatás nélkül közöljük.

Nincs kezelhetetlen gyerek, csak meg kell tanulnunk nevelni – PS-interjú Beszédes Henrietta gyermeknevelés-specialistával

Exkluzív 2021 december 29.
Nem vagy rossz anya, és nincs olyan, hogy kezelhetetlen gyerek – vallja Beszédes Henrietta gyermeknevelési specialista. A kétgyermekes fiatal édesanya egészen új szemléletmóddal dönti le a sztereotípiákat és győz meg arról, hogy minden sokkal egyszerűbb a megoldás gyermeknevelési nehézségeinkre, mint eddig hittük. A legfőbb probléma, hogy senki sem mondja meg, tanítja meg, hogyan kell gyermeket nevelni, mi egyáltalán az, hogy nevelés – azt hisszük, ennek ösztönből kell jönnie. Találunk ugyan garmadával könyveket nevesebbnél nevesebb gyermekpszichológusok, szakemberek tollából, csak éppen a gyakorlatban valahogy nem úgy működnek a dolgok. Jön a patthelyzet, a mindennapos harcok és az önvád: nekem ez nem megy, rossz anya vagyok. Az sem túl nagy segítség, hogy oly könnyen ragasztanak bélyegeket a gyermekekre, mondják ki speciális nevelési igényűnek, nehezen kezelhetőnek, mert egyszerűen nem illik bele az átlagosba, a megszokottba, mert valamiért más. A megélt és ránk zúdított problémák özönében aztán a legfontosabbra figyelünk egyre kevésbé: hogy ki is az a gyermek, akit nevelünk, mit gondol, mit akar és miért, mi az, amitől egyedi, amitől különleges. Beszédes Henrietta szerint éppen ez lenne a lényeg és a kulcs az egyszerű neveléshez: látni, érteni és kibontakozni hagyni azt a másik emberi lényt, aki ránk bízta az életét, de attól az még az övé. Heni televíziós riporterből lett gyermeknevelési specialista. Édesanyaként és kommunikációs szakemberként jött rá, hogy a nevelés legfőbb eszköze pontosan az, amit a munkájában nap mint alkalmaz: a kommunikáció, a megértés és együttműködés.