Pesti Srácok

A holland külügyminiszter elhatárolódott a Magyarországot bíráló kijelentésektől

null

Bárminemű arra vonatkozó utalás, hogy kapcsolat lenne egy európai uniós tagállam és a terroristák módszerei között, hibás. "Szeretnék elhatárolódni az ilyen tartalmú kijelentésektől" - jelentette ki Bert Koenders holland külügyminiszter pénteken.

A holland tárcavezető a minisztérium által délután közzétett nyilatkozatában hangsúlyozta: nyilvánvaló, hogy a magyar kormány cselekedetei nincsenek kapcsolatban a terrorizmussal.

- húzta alá.

PestiSracok facebook image

Korábbi nyilatkozatában Koenders azt mondta, hogy a távozó budapesti holland nagykövet vitatott kijelentései nem tükrözik kormánya álláspontját, de elismerte: miniszterként felelős a nagykövet kijelentéseiért.

Pénteken Magyarország konzultációra hazarendelte Hollandiába akkreditált nagykövetét, ezzel meghatározatlan ideig szünetel a nagyköveti szintű kapcsolattartás a két ország között.

A feszültséget az váltotta ki, hogy Gajus Scheltema budapesti holland nagykövet a 168 órának adott búcsúinterjújában egyebek mellett azt mondta, hogy a szélsőséges iszlamisták "ugyanolyan elv mentén kreálnak ellenséget, mint a magyar kormány”.

MTI; Fotó: Politico Europe

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.