Pesti Srácok

Idehaza nyaralnak a miniszterek

Idehaza nyaralnak a miniszterek

Belföldi nyaralásra készülnek a kormánytagok – legalábbis akiket a Blikk megkérdezett. Egyikük sem megy külföldi, egzotikus nyaralásra, hármójukról viszont nem tudni, hol töltik a szabadságukat.

Fazekas Sándor utazik a legtöbbet, ő ugyanis Erdélyig megy, hogy ott természetjárással és kerékpározással töltse a szabadságát. Válasza szerint, ennek időpontja a kormányzati munkán és a gyümölcsérés idején múlik. Rogán Antal a Balatonra megy, feltehetően a Balatonlellén lévő nyaralójába, a szabadsága idejét pedig Orbán Viktorhoz igazítja. Balog Zoltán emberierőforrás-miniszternek Bükkszentkereszten van családi háza és üdülője, ott szabadságol majd a családjával.

Trócsányi László igazságügyi miniszter az egyik legtehetősebb kormánytag, de a minisztérium válasza szerint ő is belföldön marad, és családja körében nyaral majd. Ez feltehetően a Szentendrei-szigeten lévő nyaralóját jelenti, mint helyszínt. Simicskó István honvédelmi miniszter esetében is csak annyi derült ki, hogy szűk családi körben, elsősorban belföldön tölti el a szabadságát. Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszter még a vizes vb előtt nyilatkozott úgy, hogy amennyiben el tud menni szabadságra, úgy a családjával töltött idő jelenti számára a legnagyobb kikapcsolódást.

PestiSracok facebook image

Szijjártó Péternél többet valószínűleg kevesen vannak többet külföldön, így esetében a legérthetőbb a belföldi nyaralás.

– mondta a külgazdasági és külügyminiszter. Az RTL Klub információi szerint viszont egyhetes törökországi vitorlázást is tervez a barátaival. Nem tudta ugyanakkor kideríteni a Blikk, hogy hol nyaral Lázár János kancelláriaminiszter, Varga Mihály gazdasági miniszter és Pintér Sándor belügyminiszter. Ugyanígy idén azt sem hozták nyilvánosságra, hogy hol tölti szabadságát Orbán Viktor miniszterelnök.

forrás: blikk.hu

Ajánljuk még

Kegyetlenül megkínozta, agyonverte, majd elásta hajléktalan áldozatait Dragan Bajic és bandája a csepeli eperföldön (videó) - a 20 éves NNI ügyeiből (4. rész)

Az alvilág titkai 2024 július 6.
Az idén 20 éve alakult NNI kiemelkedő nyomozásaiból válogattunk, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság ügyét mutatjuk be sorozatunk 4. részében. Több, mint 100 év fegyházat kapott 2016-ban a szerb börtönből megszökött Dravan Bajic és magyar hajléktalanokból álló bandája, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság elkövetői. Egy diósdi fiatalembert és egy négy fős nyáregyházi hajléktalan családot kínoztak meg bestiálisan, meggyilkolták őket, majd a holttesteket megégették, a diósdi áldozat maradványait a Dunába dobták, a család tagjainak maradványait az eperföld melletti erdőben elásták. A csepeli halálbrigád lebukását az összevert, megkínzott, majd félig elásott erdélyi M. Mátyásnak köszönhetik. M. kiásta magát, és a rendőrségen elmondott mindent.

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?