Pesti Srácok

Kihúzta a gyufát a távozó holland nagykövet, Szijjártó rendhagyó módon „köszönt el” tőle

Kihúzta a gyufát a távozó holland nagykövet, Szijjártó rendhagyó módon „köszönt el” tőle

Felháborítónak nevezte és a lehető leghatározottabban visszautasította Szijjártó Péter a távozó holland nagykövet nyilatkozatát csütörtökön Budapesten, újságírók előtt.

A külgazdasági és külügyminiszter hangsúlyozta, különösen határozottan utasítja vissza azt, amikor a nagykövet a terroristák és a magyar kormány közé egyenlőségjelet akar tenni a motivációban vagy a módszer tekintetében.

PestiSracok facebook image

– fogalmazott. Gajus Scheltema a 168 órának adott interjúban azt mondta, hogy a szélsőséges iszlamisták „ugyanolyan elv mentén kreálnak ellenséget, mint a magyar kormány”. Szijjártó Péter jelezte azt is, amíg a holland nagykövet nem megy haza, a külügyminisztériumban már nem szívesen látott vendég, egészen biztosan nem fogják fogadni semmilyen szinten.

– fogalmazott a miniszter.

MTI

Ajánljuk még

Nagyon súlyos, sötét dolgokról írok - Mező Gábor az első novelláskötetéről, régi és új ügynökökről (PS-videó)

‎Polbeat 2024 szeptember 10.
Nagyon súlyos, sötét történetekről írok. Gondolom nem meglepetés, hogy a XX. század második feléből. Azért dolgozom, hogy valamennyire tanuljunk a múltból, és ne menjünk bele ugyanazokba a csapdákba, amikbe korábban. Erre vonatkozik a cím, hogy Az ördög van odakint. Az ördögöt valahogy kívül kell tartanunk, nem szabad beinvitálni a házunkba. Ugyebár csak akkor tud bejönni, ha meghívjuk - mondta Mező Gábor kutató-író első novelláskötetéről, Huth Gergely kérdéseire.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.