Pesti Srácok

Kína az ENSZ BT határozatainak betartására kérte Phenjant

Kína az ENSZ BT határozatainak betartására kérte Phenjant

Peking felszólította Phenjant, hogy tartsa tiszteletben az ENSZ Biztonsági Tanácsának határozatait - mondta el vasárnap újságíróknak Manilában, a délkelet-ázsiai országok találkozóján Vang Ji kínai külügyminiszter, miután kétoldalú megbeszélést folytatott észak-koreai kollégájával.

A kínai diplomácia vezetője beszámolt arról, hogy intenzív tárgyalásokat folytatott Ri Jong Hóval, Kína pedig felszólította Észak-Koreát, hogy "ne sértse meg az ENSZ döntését, és ne tegye próbára a nemzetközi közösség jóakaratát rakétakilövésekkel vagy nukleáris kísérletekkel". Vang arra nem volt hajlandó válaszolni, hogy Ri erre hogyan reagált. Vang egyúttal Szöult és az Egyesült Államokat is arra kérte, hogy "hagyják abba a feszültség növelését".

Az ENSZ BT szombaton minden eddiginél szigorúbb büntetőintézkedéseket fogadott el Észak-Koreával szemben nukleáris kísérletei és ballisztikusrakéta-kísérletei miatt. Phenjan az elmúlt hetekben két olyan interkontinentális ballisztikus rakétát is kilőtt, melyekkel képes lehet elérni az Egyesült Államokat.

Válaszul az ENSZ olyan szankciókat fogadott el, amelyek megtiltják a szén, vas, vasérc, ólom, ólomérc és tengeri ételek exportját Észak-Koreából, a világ országai nem alkalmazhatnak a mostaninál több észak-koreai vendégmunkást, és újabb észak-koreai vegyesvállalatok létrehozása is tilos. Ezek az intézkedések becslések szerint évente 3 milliárd dollár veszteséget okozhatnak Észak-Koreának, ha maradéktalanul betartják őket.

PestiSracok facebook image
"Spanok". Két színész Kim Dzson-Un és Donald Trump szerepében, Az amerikai konzulátus előtt. Hongkong, 2017. Forrás: AFP/Anthony WALLACE

Susan Thornton, az amerikai külügyminisztérium Kelet-Ázsiáért felelős államtitkára úgy vélte, hogy Kína láthatólag megérti a helyzet súlyosságát, ezért támogatta a szankciók elfogadását. Mindazonáltal Washington figyelni fog arra, hogy Kína, Phenjan szinte egyetlen kereskedelmi partnere, betartja-e a szankciókat. Mint mondta: a múltban Kína egy-egy észak-koreai provokáció után komolyan vette a szankciókat, de idővel mindig lazított a szigoron. Thornton tudatta: Washington biztos akar lenni abban, hogy a mostani szankciók esetében "nem lesz ez a húzd meg-ereszd meg, ami eddig volt".

A kínai külügyminiszter világossá tette, hogyPeking nem végső célnak, hanem eszköznek tekinti a szankciókat, a Koreai-félsziget atommentesítését pedig hatoldalú, a két Korea, Japán, Kína, Oroszország és az Egyesült Államok részvételével zajló tárgyalásokon kellene rendezni. Ezek a megbeszélések 8 éve szakadtak meg, mert Phenjan kivonult a tárgyalásokról, amikor bírálat érte egy rakétakísérlet miatt.

Észak-koreai díszszemle. Minden tekintet a Vezérre szegeződik. Forrás: AP

Vang arra is kitért: reméli, hogy a nemzetközi közösség megfontolja Peking "kettős felfüggesztési" javaslatát, amely szerint Phenjannak atomprogramját, Dél-Koreának és az Egyesült Államoknak pedig közös katonai gyakorlataikat kellene felfüggeszteniük.

Manilában Rex Tillerson amerikai külügyminiszter dél-koreai kollégájával tárgyalt, s a megbeszélés után úgy nyilatkozott, hogy az ENSZ-szankciók elfogadása "jó eredmény", amire Kang Kjung Va dél-koreai külügyminiszter azzal kontrázott rá, hogy "nagyon-nagyon jó eredménynek" nevezte a szankciók elfogadását.

MTI/AP/Reuters; Fotó: REUTERS/Damir Sagolj, AFP/Anthony WALLACE, AP

Ajánljuk még

Kegyetlenül megkínozta, agyonverte, majd elásta hajléktalan áldozatait Dragan Bajic és bandája a csepeli eperföldön (videó) - a 20 éves NNI ügyeiből (4. rész)

Az alvilág titkai 2024 július 6.
Az idén 20 éve alakult NNI kiemelkedő nyomozásaiból válogattunk, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság ügyét mutatjuk be sorozatunk 4. részében. Több, mint 100 év fegyházat kapott 2016-ban a szerb börtönből megszökött Dravan Bajic és magyar hajléktalanokból álló bandája, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság elkövetői. Egy diósdi fiatalembert és egy négy fős nyáregyházi hajléktalan családot kínoztak meg bestiálisan, meggyilkolták őket, majd a holttesteket megégették, a diósdi áldozat maradványait a Dunába dobták, a család tagjainak maradványait az eperföld melletti erdőben elásták. A csepeli halálbrigád lebukását az összevert, megkínzott, majd félig elásott erdélyi M. Mátyásnak köszönhetik. M. kiásta magát, és a rendőrségen elmondott mindent.

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?