Pesti Srácok

Magyarország biztonságos, de "nem dőlhetünk hátra"

Magyarország biztonságos, de "nem dőlhetünk hátra"

A magyar emberek biztonsága érdekében változtatni kell a jogszabályi környezeten, ezért a kormány pénteki ülésén az ezzel kapcsolatos munka felgyorsítására kérte fel Pintér Sándor belügyminisztert - közölte Kovács Zoltán kormányszóvivő a kormányülés szünetében Budapesten újságírókkal.

Mint mondta, jó hír, hogy Magyarországot a világ 10 legbiztonságosabb országa között említik, de "nem dőlhetünk hátra", hiszen az európai biztonsági helyzet soha nem volt olyan rossz, mint ebben az évben, illetve a nyár végére. A júniusban becsült veszélyek közül több realizálódott - hívta fel a figyelmet a kormányszóvivő.

- mondta.

PestiSracok facebook image

Kovács Zoltán arról is beszámolt, hogy a belügyminiszter javaslatot tett a kabinetnek a szeptember elején lejáró, tömeges bevándorlás okozta válsághelyzet meghosszabbítására; erről a jövő héten hoznak döntést.

Elmondta azt is, hogy a nyári szünet utáni első kormányülésen a hazai és az európai biztonság volt a téma, a külgazdasági és külügyminisztert, valamint a belügyminisztert hallgatták meg a helyzetről. A további napirend szerinti témákkal jövő szerdán foglalkoznak.

Arra a kérdésre, hogy milyen törvények módosulhatnak, Kovács Zoltán kifejtette, hogy a már érvényben lévő jogszabályokat és valamennyi európai példát áttekintenek, a feladat egyebek mellett a határvédelemre és a titkosszolgálati tevékenységre is kiterjed.

Kérdezték a nemzetbiztonsági törvény tervezett módosításáról is. Mint mondta, a részletekről a következő időszakban fog a kormány döntéseket hozni, az azonban nem újdonság, hogy a Belügyminisztérium és a biztonságért felelős szolgálatok felmérik a nemzetbiztonsági kockázatot egy befektető esetében.

A kormányszóvivőt kérdezték arról is, hogy Gajus Scheltema távozó holland nagykövet a 168 órának adott interjúban egyebek mellett azt mondta, hogy a szélsőséges iszlamisták "ugyanolyan elv mentén kreálnak ellenséget, mint a magyar kormány".

Kovács Zoltán leszögezte: a kormány - egyetértve Szijjártó Péter nyilatkozataival - teljes mértékben elfogadhatatlannak és megengedhetetlennek tartja, hogy bármely Magyarországra delegált diplomata ilyen kijelentést tegyen.

- hangoztatta, visszautasítva az elhangzottakat.

A kormány elvárja Hollandiától, hogy ezzel kapcsolatban lépéseket tegyen - közölte, kitérve arra is: az elmúlt időszakban sok példa volt arra, hogy külföldi diplomaták gyakorlatilag beavatkoznak a magyar belpolitikába, illetve olyan kijelentéseket tesznek, amire sem joguk, sem pedig a jó ízlés alapján lehetőségük sem lenne.

MTI; Fotó: bumm.sk

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.