Pesti Srácok

Már fegyverrel és NATO-egységekkel akarják védeni a migránsoktól Európát

null

Bulgária az illegális bevándorlás megfékezése érdekében katonai alakulatokkal is védené Törökországgal közös határát - derül ki Kraszimir Karakacsanov bolgár miniszterelnök-helyettesnek a Die Welt című német lapnak adott interjújából, amelynek részleteit a dpa német hírügynökség előzetesen közölte.

- jelentette ki Karakacsanov, aki a védelmi miniszteri tisztséget is ellátja. A miniszter szerint a bolgár-török határt, amely egyben az Európai Unió külső határa is, öt zónára osztanák fel. Ezeket a határszakaszokat pedig egy-egy század katona ellenőrizné. "Különleges alakulatok is lesznek köztük" - mondta a védelmi tárca vezetője, aki szerint összesen 600 katonát vetnének be Bulgária Törökországgal közös 259 kilométer hosszú határán, amelyet mintegy 200 kilométeren drótkerítéssel védenek. Karakacsanov élesen bírálta, hogy az Európai Uniónak eddig nem sikerült lezárnia a Földközi-tengeren keresztül húzódó migrációs útvonalat. "Nem engedhetjük meg, hogy továbbra is tömegével jöjjenek az illegális migránsok" - hangsúlyozta a tárcavezető.

- tette hozzá Karakacsanov.

PS/MTI, Fotó:dpa

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.