Pesti Srácok

Megszakítjuk a nagyköveti szintű kapcsolatot Hollandiával (Frissítve!)

null

A magyar külügyminiszter rendkívüli sajtótájékoztatón pénteken bejelentette, hogy határozatlan időre megszakítottuk a nagyköveti szintű kapcsolatot Hollandiával. Közben szinte az összes holland lap címlapon foglalkozik a magyar-holland diplomáciai konfliktussal. A holland külügyminiszter közölte: egyelőre fordítják a balliberális 168 órában megjelent interjút, és bár sok kritika éri az Orbán-kormányt egyértelmű, hogy nincs kapcsolat a terrorizmus és a magyar kormány munkája között. Bert Koenders ugyanakkor megjegyezte, más magyarországi fejleményekkel összefüggésben vannak aggályaik: ezek között említette a civil törvényt és a jogállamiságot. Összességében véve kínosnak nevezte az incidenst, de nem tudja elképzelni, hogy Gajus Scheltema szándékában állt volna azt állítani, hogy kapcsolat van a terrorizmus és a magyar kormány tettei között.

Szijjártó Péter külügyminiszter rendkívüli külügyminiszteri sajtótájékoztón jelentette be, hogy konzultációra hazarendelte a Hollandiába akkreditált magyar nagykövetet a holland nagykövet lapinterjúja miatt. Szijjártó úgy értékelte a lépést, hogy határozatlan időre megszakítottuk a nagyköveti szintű kapcsolatot Hollandiával. Az ügyvivői szintű kapcsolat viszont marad.

A miniszter azt mondta, "Magyarország nem egy bokszzsák", illetve, hogy "a meghunyászkodás politikája lehet, hogy szokás volt eddig Magyarországon, de most már nem az." Szijjártó Péter közölte, "ha a hollandok így szeretnék folytatni a kétoldalú kapcsolatot, akkor majd mi is így folytatjuk." Szijjártó Péter emellett azt is mondta, hogy ha Hollandia nem kér elnézést, akkor további politikai és diplomáciai lépéseket is tesz a magyar kormány.

PestiSracok facebook image

- tette hozzá. Szijjártó Péter úgy fogalmazott: arra utasította az ideiglenes ügyvivőt, hogy hétfőn a holland külügyminisztériumban személyesen a lehető leghatározottabban utasítsa vissza a Magyarországot ért rágalmakat és megalapozatlan kijelentéseket, valamint kérjen magyarázatot a holland külügyminisztériumban arra, hogy mik állnak a kijelentések hátterében, a holland nagykövet vajon központi mandátum alapján, vagy a saját elhatározásából cselekedett így.

- szögezte le.

A távozó holland nagykövet, Gajus Scheltema a 168 órának adott interjúban egyebek mellett azt mondta, hogy a szélsőséges iszlamisták "ugyanolyan elv mentén kreálnak ellenséget, mint a magyar kormány". Szijjártó Péter hangsúlyozta: Hollandia budapesti nagykövete a diplomáciai szokásokat semmibe vevő, messze túllépő, Magyarországot méltóságában és szuverenitásában is megsértő nyilatkozatot tett, amely nagyon ritkán fordul elő, és a dolog súlya miatt újabb diplomáciai lépéseket volt kénytelen tenni.

- fogalmazott. A külügyminiszter elmondta: sok alaptalan vád, méltatlan rágalom és visszautasítandó kijelentés hangzott el az interjúban, de ezek közül is legsúlyosabbnak azt tartja, amikor Magyarország és a terroristák közé gyakorlatikag egyenlőségjelet tesz a holland nagykövet.

- jelentette ki Szijjártó Péter. A külügyminiszter bírálta a holland nagykövetnek azt a kijelentését is, amely szerint autós merénylet bárhol megtörténhet.

- jelentette ki.

Hosszú távú lehet a magyar nagykövet hazarendelése

Szijjártó Péter közölte azt is: a Magyarországra érkező új holland nagykövetet semmilyen minisztériumban és semmilyen állami intézményben nem fogják fogadni mindaddig, amíg a holland kormány nem ad hivatalos magyarázatot a kijelentésekre.

Fotó: VS.hu / Mudra László

Kérdésre válaszolva a külügyminiszter jelezte:

Szintén kérdésre válaszolva közölte: mostanáig zárt ajtók mögött, nem nyilvános magyarázatot sem kapott Magyarország.

Mint ismert, a távozó Gajus Scheltema többek között arról beszélt egy lapinterjúban, hogy a magyar kormány éppúgy kreál ellenségképeket, mint az iszlamista terroristák.

Forrás: Index, fotó: MTI, VS.hu/Mudra László

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.