Pesti Srácok

Robbantani akart két fiatal Nógrádban, a TEK kapcsolta le őket

Robbantani akart két fiatal Nógrádban, a TEK kapcsolta le őket

Egy 17 és egy 18 éves fiút fogtak el a rendőrök Nógrád megyében, a fiatalok robbanóanyagokat és robbantószereket állítottak elő, és robbantásokat is végeztek Mátramindszent külterületén - közölte a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense hétfőn az MTI-vel.

Nágel Tamás elmondta: a 18 éves mátramindszenti és a 17 éves dorogházi fiatalembert közös akcióban fogták el a Terrorelhárítási Központ (TEK) műveleti egységének és a nógrádi bűnügyi igazgatóságnak a munkatársai pénteken. A házkutatásokon robbanóanyagokat és robbantószereket, valamint az előállításukhoz szükséges eszközöket foglaltak le, azok egy részét a Készenléti Rendőrség tűzszerészei a helyszínen megsemmisítették - tette hozzá. Mint a sajtóreferens elmondta, a TEK felderítési információi és a nyomozás jelenlegi adatai alapján a gyanúsítottak 2014-től engedély nélkül készítettek és tartottak maguknál különböző robbanóanyagokat és robbantószereket a 18 éves fiatalember mátramindszenti lakóhelyén, és a község külterületén különböző robbantásokat is végeztek. A Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi igazgatósága robbanóanyaggal vagy robbantószerrel visszaélés bűntett miatt folytat büntetőeljárást a fiatalok ellen. A 18 éves fiatalembert őrizetbe vették és indítványozták előzetes letartóztatását. A bűncselekmény elkövetését mindketten elismerték.

PS/MTI, Fotó: TEK

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Kegyetlenül megkínozta, agyonverte, majd elásta hajléktalan áldozatait Dragan Bajic és bandája a csepeli eperföldön (videó) - a 20 éves NNI ügyeiből (4. rész)

Az alvilág titkai 2024 július 6.
Az idén 20 éve alakult NNI kiemelkedő nyomozásaiból válogattunk, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság ügyét mutatjuk be sorozatunk 4. részében. Több, mint 100 év fegyházat kapott 2016-ban a szerb börtönből megszökött Dravan Bajic és magyar hajléktalanokból álló bandája, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság elkövetői. Egy diósdi fiatalembert és egy négy fős nyáregyházi hajléktalan családot kínoztak meg bestiálisan, meggyilkolták őket, majd a holttesteket megégették, a diósdi áldozat maradványait a Dunába dobták, a család tagjainak maradványait az eperföld melletti erdőben elásták. A csepeli halálbrigád lebukását az összevert, megkínzott, majd félig elásott erdélyi M. Mátyásnak köszönhetik. M. kiásta magát, és a rendőrségen elmondott mindent.

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?