Pesti Srácok

Tizenhárom halott, száz sebesült - az Iszlám Állam vállalta magára a barcelonai vérfürdőt

null

A helyi belügyminiszter megerősítette, hogy tizenhárom ember meghalt, százan pedig megsérültek a csütörtök délutáni barcelonai merényletben A rendőrség terrortámadásnak minősítette a történteket. Időközben bejelentették, hogy két embert elfogtak, egy társukat agyonlőtték, de keresik a terrortámadásban résztvevő többi cinkost is. A külügy nem tud magyar sérültről. A vérfürdőt az Iszlám Állam vállalta magára.

Barcelona belvárosában egy fehér furgon hajtott az emberek közé. A rendőrség terrortámadásként kezeli a történteket. A helyi belügyminiszter megerősítette, hogy legalább 12 ember meghalt, 50-en pedig megsérültek, és sokak állapota válságos.

A támadó furgonja. Fotó: AFP

A La Rambla, ahol az eset történt, az egyik legforgalmasabb utca Barcelonában. Helyszíni beszámolók szerint sokan a közeli boltokba, kávézókba menekültek a kisbusz elől. „Egy hangos zajt hallottunk, és mindenki menekülni kezdett. Több embert is elgázolhatott. Borzasztó volt, pánik tört ki" – mondta egy fiatal a BBC-nek.

PestiSracok facebook image
A feltételezett merénylő.

Ketten rendőrkézen

Időközben bejelentették, hogy a merénylőt elfogták. Az őrizetbe vett férfiról annyit lehet tudni, hogy 28 éves és néhány napja érkezett Marseille-ből Barcelonába. A Mirror azt írja, hogy a férfi Facebook oldalát már most fenyegető üzenetek sora árasztotta el. A rendőrség azt is közölte, hogy egy másik terroristát agyonlőttek, míg a több társukat keresik. Egyes hírek szerint hárman is részt vehettek a terrorcselekményben. Később kiderült, egy másik terroristát is őrizetbe vettek.

Az Iszlám Állam állhat a támadás hátterében

Horváth József biztonságpolitikai szakértő szerint nagyon valószínű, hogy a merénylet az Iszlám Állam nevű terrorszervezet cselekménye. A szakértő szerint a módszer az Iszlám Állam kéznyomát viseli magán. Az eddigiekhez képest az a különbség, hogy most az elkövetők nem késekkel, hanem lőfegyverekkel is rendelkeznek, és újdonság a túszszedő akció is. Kitért arra, hogy Spanyolországban eddig nem történt ilyen merénylet, az Iszlám Állam tehát ezzel az akciójával felrajzolta a "térképére" ezt az országot is.

Nem tudnak magyar sérültről

A barcelonai főkonzulátushoz kora estig nem érkezett jelentés magyar érintettségről a Barcelonában történt terrortámadással kapcsolatban, mindössze egy magyar jelentkezett tájékoztatásért - közölte a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM). A főkonzulátus folyamatosan kapcsolatban áll az illetékes hatóságokkal, és minden szükséges konzuli segítséget megad a Barcelonában tartózkodó állampolgároknak és az érdeklődő hozzátartozóknak - írták.

Áder gyásztáviratot küldött a spanyol királynak

Részvétét fejezte ki Áder János köztársasági elnök a barcelonai merénylet után. Az államfő a spanyol uralkodónak küldött gyásztáviratában arról is írt: Magyarország az Európai Unió többi tagállamával együtt a jövőben is tevékeny szerepet vállal a pusztító erőszak elleni nemzetközi fellépésben.

Az Iszlám Állam vállalta a felelősséget a merényletért

Az ISIS terrorszervezet az Amaq hírügynökség révén tette közzé közleményét, amely szerint vállalják a felelősséget a csütörtök délutáni barcelonai terrortámadásért, amelynek esti datok szerint legalább 12 halálos áldozata, illetve 80 sérültje van.

Forrás: MTI/Index.hu/hvg.hu, fotó: MTI/EPA

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.