Pesti Srácok

Több tízezer embertől vonná meg az egyik legalapvetőbb állampolgári jogot a Jobbik

Több tízezer embertől vonná meg az egyik legalapvetőbb állampolgári jogot a Jobbik
Hollik István; Fotó: 24.hu

A kormánypártok szerint a Jobbik az általános választási jog korlátozására készül, és nem adna szavazásra lehetőséget azoknak, akiknek nincs legalább általános iskolai végzettségük.

Hollik István kereszténydemokrata országgyűlési képviselő szerdai budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta: Dúró Dóra, a Jobbik alelnöke közösségi oldalán osztotta meg, a párt választási programjában "kilátásba helyezi", hogy az általános iskolai végzettséggel nem rendelkezők ne szavazhassanak.

- mutatott rá a kormánypárti politikus. Hollik István szerint lenézik a kevésbé iskolázottakat, megszégyenítenék, kirekesztenék őket.

PestiSracok facebook image

- összegezte a Fidesz és a KDNP véleményét. Úgy fogalmazott: ez az elitista elképzelés még az SZDSZ-t is megszégyeníti.

- tette fel a kérdést. A KDNP-s politikus szerint kérdés, hogy miért akarják bárkitől is elvenni az általános választójogot, miért akarják elvenni bármely magyar állampolgártól a döntés jogát arra, hogy az Országgyűlésbe képviselőt vagy a saját településére képviselőket, polgármestert választhasson. Megdöbbentő, ahogy a Jobbik bizonyos társadalmi csoportokról gondolkodik- mondta Hollik István, majd felidézte, hogy a napokban megtudhatták, "milyen stílusban beszélnek és gondolkodnak a nyugdíjasokról".

Ha nem csupán a pártpolitikai érdek alapján politizálnának, hanem a nemzeti érdeket vennék figyelembe, akkor arra tennének ésszerű javaslatokat, hogyan lehet azoknak a számát csökkenteni, akik nem tudják elvégezni az általános iskolát”

- jegyezte meg. Hollik István arra a kérdésre, hogy ez a roma lakosságra vonatkozó felvetés-e, azt mondta: azt láthatták, hogy a roma állampolgárok nem számíthattak a Jobbikra, és lehet, hogy éppen ez van a javaslat mögött. A Hungarocontrol által a Szövetség a Nemzetért Alapítványnak biztosított 300 milliós támogatást firtató kérdésre úgy reagált: a cégtől kell megkérdezni, kit és milyen formában kíván támogatni. Ugyanakkor a törvényeket mind a vállalatnak, mind a kedvezményezett civil szervezetnek be kell tartania - hangsúlyozta. A képviselő arról, hogy az uniós közbeszerzési értesítő szerint a következő négy évben 20 milliárdért utazhatnak kormányzati dolgozók, azt mondta: ez kormányzati hatáskör, de valószínű, hogy ha négy évre előre kötnek meg egy ilyen szerződést, akkor kedvezőbb árat lehet kialkudni. További kérdésre válaszolva Hollik István felháborítónak nevezte, hogy miközben több ezer diák nem jut pénzéhez, Czeglédy Csabának többmilliós fizetést biztosítottak. Megjegyezte: emellett az önkormányzati fizetését is felveszi a szocialista politikus. Arról, hogy Demeter Márta független képviselő nem tehetett fel kérdéseket a letelepedési kötvényekről a Miniszterelnöki Kabinetirodának, azt mondta: az adatokat ott kell kérni, ahol azok vannak, jelen esetben ez az Országgyűlés. Kérdést kell feltennie a gazdasági bizottságnak - mondta a KDNP-s politikus, aki úgy tudja, ezt korábban más szocialista politikus már megtette, és kapott is választ a kérdéseire.

Forrás: MTI, fotó (Illusztráció)

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.