Pesti Srácok

Trump szerint mindkét oldal hibáztatható az erőszakért Charlottesville-ben

Trump szerint mindkét oldal hibáztatható az erőszakért Charlottesville-ben

Donald Trump amerikai elnök a kedd délutáni nyilatkozatában a bal és a jobboldali csoportokat egyaránt hibáztatta a Charlottesville-ben történt atrocitásokért.

- fogalmazott Trump a szombati Charlottesville-i történésekre utalva.

Az elnök a New York-i Trump-toronyban tett nyilatkozatot. Eredetileg az amerikai infrastrukturális fejlesztésekről éppen aláírt elnöki rendeletét jelentette be, de újságírói kérdésekre válaszolva visszatért a Charlottesville-ben történtekre, ugyanis az amerikai híradásokat ez a téma uralta.

PestiSracok facebook image

Álláspontja szerint mindkét oldalon voltak tévedések.

- fogalmazott. Hangsúlyozta, hogy addig nem akart egyértelmű nyilatkozatot tenni, amíg nem volt tisztában valamennyi ténnyel. Ezzel azokra a bírálatokra utalt, amelyek mind republikánus, mind demokrata párti politikusok részéről érték őt azért, mert a halálos áldozatokat is követelő zavargások kirobbanásakor megnyilatkozott ugyan, elítélte az erőszakot, de csak hétfőn nevezte néven a felelősöket.

- szögezte le. Hozzátette: a szombati "szörnyűséges nap volt" az amerikai nemzet számára. Az ellentüntetőkbe belerohanó autó vezetőjét gyilkosnak, tettét megbocsáthatatlannak nevezte.

Donald Trump egyébként a sajtótájékoztatón azt jelentette be, hogy aláírta az elnöki rendeletet az országban tervezett nagyszabású infrastrukturális beruházások megindításához szükséges engedélyek felgyorsításáról. Kormányzata ugyanis - Trump választási ígéreteihez híven - utak, hidak, épületek megújítására készül. Az elavult infrastruktúrák megújítására a kormányzat ezermilliárd dollárt szán.

- hangsúlyozta Trump.

Leszögezte: "miközben új utakat, hidakat, vasútvonalakat, alagutakat és autópályákat építünk majd, gondot fordítunk a környezetvédelemre is. Amerikai munkásokkal, amerikai vassal, amerikai acéllal építjük újjá az országot".

Közben a Fehér Ház szóvivője közölte: az elnöki rendelet kétéves határidőt ír elő az infrastrukturális beruházások valamennyi engedélyének megszerzéséhez, majd ezt követően indulnak meg a munkálatok.

MTI; Fotó: CNN

Ajánljuk még

Kegyetlenül megkínozta, agyonverte, majd elásta hajléktalan áldozatait Dragan Bajic és bandája a csepeli eperföldön (videó) - a 20 éves NNI ügyeiből (4. rész)

Az alvilág titkai 2024 július 6.
Az idén 20 éve alakult NNI kiemelkedő nyomozásaiból válogattunk, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság ügyét mutatjuk be sorozatunk 4. részében. Több, mint 100 év fegyházat kapott 2016-ban a szerb börtönből megszökött Dravan Bajic és magyar hajléktalanokból álló bandája, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság elkövetői. Egy diósdi fiatalembert és egy négy fős nyáregyházi hajléktalan családot kínoztak meg bestiálisan, meggyilkolták őket, majd a holttesteket megégették, a diósdi áldozat maradványait a Dunába dobták, a család tagjainak maradványait az eperföld melletti erdőben elásták. A csepeli halálbrigád lebukását az összevert, megkínzott, majd félig elásott erdélyi M. Mátyásnak köszönhetik. M. kiásta magát, és a rendőrségen elmondott mindent.

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?