Pesti Srácok

Vandalizmussal tiltakoznak a tömegturizmus ellen Barcelonában és Palma városában

Vandalizmussal tiltakoznak a tömegturizmus ellen Barcelonában és Palma városában

Vandalizmussal tiltakozik a tömegturizmus ellen az Arran Jovent nevű katalán nacionalista ifjúsági mozgalom; az El País című napilap csütörtökön számolt be arról, hogy a csoport tagjai az elmúlt hónapokban szállodákat rongáltak meg Barcelonában, és egy étterem vendégeit zaklatták a mallorcai Palma városában, egyéb akcióik mellett.

A mozgalom, amely internetes közösségi oldalakon osztja meg videóra vett akcióit, legutóbb a múlt hétvégén tartóztatott fel egy utasokat szállító emeletes turistabuszt a katalán főváros egyik utcáján, és piros festékkel azt írták rá: "A turizmus megöli a kerületeket".

A buszt üzemeltető társaság szerint mintegy 1800 eurós kárt okoztak.

Egy héttel korábban Palma kikötőjében egy étteremmel szemben vonult fel a csoport mintegy húsz tagja, égő jelzőfáklyákkal, transzparensekkel.

- írták az egyik kifeszített lepedőre.

Az étterem teraszán ülő vendégekre konfettit szórtak, egyes beszámolók szerint a fáklyákat is bedobták az asztalok közé, a kikötőben horgonyzó több jachtra is felmásztak, majd elrohantak, amikor megérkeztek az étteremből értesített rendőrök.

PestiSracok facebook image

Az Arran számlájára írják azokat a rongálásokat is, amelyeket még májusban követtek el hat barcelonai szállodában.

Volt, ahol a szállodai étterem üvegeit törték be kalapáccsal, máshol a recepciót festékezték össze, nagy riadalmat keltve a szállóvendégek között.

Az ifjúsági mozgalom élvezi a Népi Egység (CUP) nevű nacionalista, antikapitalista katalán parlamenti párt támogatását, amely szövetségese a katalán kormánypártnak a függetlenségi népszavazás megtartásában és az önálló katalán köztársaság létrehozásában.

A CUP szerint az Arran akciói nem támadások, hanem "szimbolikus tettek".

A katalán kormány és a barcelonai városvezetés viszont egyaránt elítélte a történteket, hangsúlyozva, hogy semmilyen tiltakozó akció nem járhat megfélemlítéssel, károkozással. Barcelonában régóta okoz gondot az egyre növekvő turizmus.

A helyi önkormányzat júniusban közzétett közvélemény-kutatása szerint a barcelonaiak 12 százaléka a város legfőbb problémájának épp a turizmust tartja, mivel az szerintük már meghaladja Barcelona befogadóképességét, és így élhetetlenné teszi.

A városvezetés szerint is problémát jelent a túl sok turista a városban, de más eszközökkel, az illegális turisztikai szálláshelyek felszámolásával és az újabb szállodák építésének korlátozásával igyekszik azt megoldani.

Katalónia évek óta a legnépszerűbb spanyolországi úti célnak számít a külföldi turisták körében. Az idei első félévben 5,4 millióan utaztak oda, és 8,2 milliárd eurót költöttek a régióban.

Spanyolországban a turizmus a gazdaság motorjának számít, a GDP 11 százalékát adja, és mintegy 110 milliárd eurós bevételforrást jelent éves szinten.

MTI; Fotó: OverTourism

Ajánljuk még

Kegyetlenül megkínozta, agyonverte, majd elásta hajléktalan áldozatait Dragan Bajic és bandája a csepeli eperföldön (videó) - a 20 éves NNI ügyeiből (4. rész)

Az alvilág titkai 2024 július 6.
Az idén 20 éve alakult NNI kiemelkedő nyomozásaiból válogattunk, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság ügyét mutatjuk be sorozatunk 4. részében. Több, mint 100 év fegyházat kapott 2016-ban a szerb börtönből megszökött Dravan Bajic és magyar hajléktalanokból álló bandája, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság elkövetői. Egy diósdi fiatalembert és egy négy fős nyáregyházi hajléktalan családot kínoztak meg bestiálisan, meggyilkolták őket, majd a holttesteket megégették, a diósdi áldozat maradványait a Dunába dobták, a család tagjainak maradványait az eperföld melletti erdőben elásták. A csepeli halálbrigád lebukását az összevert, megkínzott, majd félig elásott erdélyi M. Mátyásnak köszönhetik. M. kiásta magát, és a rendőrségen elmondott mindent.

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?