Pesti Srácok

Az ellenzék és a Soros-hálózat részéről is durva kampányra számít a Fidesz

null
Gulyás Gergely. (Fotó: PestiSrácok.hu, Horváth Pétere Gyula

Felkészült a durva kampányra, amelyben az ellenzéki pártok mellett egy harmadik erővel, a Soros György által támogatott hálózattal szemben ugyancsak meg kell védeniük a kormányzás eredményeit – fejtette ki Gulyás Gergely a Magyar Idők szombati számában. Hozzátette, az ellenzéki durvaságokra keményen, határozottan, de nem durván kell válaszolni.

Gulyás Gergely, aki október 2-tól lesz a Fidesz frakcióvezetője, a kampányról kifejtette:

PestiSracok facebook image

Aláhúzta, a 2002-es választás tanulsága az volt, hogy a jó kormányzati teljesítmény segítség a jó választási eredmény eléréséhez, de önmagában nem elegendő a győzelemhez.

Simicska elérte, amit elérhetett

Az ellenzékről leszögezte, bármilyen is legyen annak állapota, ha valaki elhiszi, hogy a választást már megnyerte, az jó eséllyel el fogja veszíteni. Úgy vélte, a tőlük jobbra álló ellenzék, a Jobbik teljesen hiteltelenné vált, amikor a pénz- és hatalomszerzés érdekében elkezdte átmaszkírozni magát valamilyen ideológia, elvek és értékek nélküli középpárttá. Hozzátette, míg a Jobbikban legalábbis látszategység van, a baloldalról ez nem mondható el.

fotó: Horváth Péter Gyula / PestiSrácok.hu

Arra a kérdésre, hogy lehet-e a Fideszt az utolsó pillanatban elsöprő valamilyen atombomba Simicska Lajos arzenáljában, kifejtette:

Sok vállalás túlmutat egy választási cikluson

A választások várható eredményéről elmondta, semmiképpen sem tűzne ki olyan célt a választásokon, amely a kormánypárti többség mértékére vonatkozik.

Közölte, a következő kormányzati ciklusban az eddigi eredményekre építve szeretnék folytatni az ország megerősítését és a nemzetegyesítés határokon átívelő programját. Elmondta, a kormány számos vállalása túlmutat egy-egy kormányzati cikluson.

MTI

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.