Pesti Srácok

Beismerte az egyik tanú, hogy hazudott a romagyilkosságokkal kapcsolatban

Beismerte az egyik tanú, hogy hazudott a romagyilkosságokkal kapcsolatban

Elismerte bűnösségét a romagyilkosságokkal összefüggésben hamis tanúzással megvádolt nő büntetőperének első tárgyalásán a Pesti Központi Kerületi Bíróságon (PKKB) szerdán - tudatta a Fővárosi Törvényszék közleményben az MTI-vel. A vádlottat évekkel ezelőtt hallgatták ki tanúként a Budapest Környéki Törvényszéken a romagyilkosságok elsőfokú büntetőperében.

A vád szerint a nő többször is hamis tanúvallomást tett a büntetőperben az elsőfokú bíróságon, annak ellenére, hogy annak törvényi következményeire a bíró nyomatékosan figyelmeztette. Ezek után a bíró 2014-ben feljelentette a nőt. Az ügyészség 2016 őszén emelt vádat életfogytig tartó szabadságvesztéssel is büntethető bűncselekménnyel kapcsolatban elkövetett hamis tanúzás miatt. Szerdán a PKKB-n az első tárgyaláson a vádirat ismertetését követően a vádlott nem kívánt személyesen nyilatkozni. Írásba foglalt vallomását a tárgyalást vezető bíró olvasta fel. Eszerint a vádlott elismerte bűnösségét, ugyanakkor arra hivatkozott, hogy az alapügyben kényszer, fenyegetés hatására tett vallomást, féltette gyermeke és saját életét.

A vádlott a szerdai tárgyaláson fenntartotta írásbeli vallomását, de kérdésekre nem válaszolt. Ezután a bíróság megkezdte az iratok ismertetését, ez várhatóan a következő tárgyalásokon folytatódik. A romagyilkosságokként ismertté vált bűncselekmény-sorozatban kilenc helyszínen fegyveres, Molotov-koktélos támadásokat hajtottak végre romák otthonai ellen 2008-2009-ben. Hat embert, köztük egy gyermeket megöltek, öt áldozat megsérült, összesen ötvenöt ember testi épsége került veszélybe.

A büntetőperben három vádlottat 2016-ban tényleges életfogytiglanra, egyet 2015-ben 13 évre ítéltek jogerősen a bíróságok, amelyek kimondták azt is: a támadások indítéka rasszizmus, cigányellenesség volt. Korábbi sajtóhírek szerint a gyilkosságsorozat elsőrendű vádlottjának egykori munkaadóját, F.-né Ny. Évát 2015-ben gyanúsították meg hamis tanúzással. A gyanú szerint a nő a bíróságon hamis alibit próbált igazolni az egyik vádlottnak az enyhébb büntetés érdekében.

PestiSracok facebook image

PS/MTI, fotó:Blikk

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.