Pesti Srácok

Czeglédy nem tartotta be ígéretét, nem fizet a kisemmizett diákoknak

Czeglédy nem tartotta be ígéretét, nem fizet a kisemmizett diákoknak

Bár a diákmunkásokat megkárosító cége elnökeként még mindig bruttó 2,4 millió forintos fizetést tesz zsebre a szocialista Czeglédy Csaba, ígéretei ellenére továbbra sem hajlandó fizetni a megkárosított diákoknak az általuk elvégzett munkákért. A károsultak képviseletét ellátó DiákÉSZ felszólította Czeglédyt, hogy adjon magyarázatot a hallgatására, és fizesse ki az általa megkárosított és becsapott diákokat.

Mint arról az Origó.hu nyomán beszámoltunk , az előzetesben ülő Czeglédy Csaba, mint a munkaerő-közvetítéssel foglalkozó Human Operator igazgatósági elnöke korábban ajánlatot tett a kifizetetlenül hagyott DiákÉsz elnökének, hogy ügyvédi letétben történjen meg az elmaradt fizetések teljesítése. Czeglédy akkor mindösszesen 22 károsult rendezte volna, amennyiben a NAV feloldja a cég vagyonának zárolását. A károsultak érdekképviseletét ellátó DiákÉsz viszont közölte, nem csupán 22, hanem akár az ezer főt is elérő a károsultak száma. Hozzátették, a DiákÉsz vállalja a kifizetetlenül hagyott diákok összes követelésének összegyűjtését.

Az Origo.hu korábbi cikkében arról is írt, feltételezhető, hogy Czeglédy Csaba hiába van előzetes letartóztatásban, a szombathelyi önkormányzat továbbra is utalja neki a képviselői fizetését. Ráadásul friss vagyonnyilatkozatából az is kiderült, hogy havi bruttó 2,4 millió forintos fizetést tesz zsebre a Human Operátor cég elnökeként, amelyet egy S8-as Audi luxusautóval is megfejelt.

Bár S8-as Audija van, nem fizet

PestiSracok facebook image

Az Origo.hu legfrissebb információi szerint időközben 120 konkrét károsult képviseletét látja el a DiákÉsz, akik követelése több millió forintra rúg, és díjkövetelések összege folyamatosan nő. Czeglédy ígéretet tett arra, hogy kifizeti a diákok bérét, de ez a mai napig nem történt meg, a szövetség megkeresésére Czeglédy cégétől semmilyen válasz nem érkezett azóta sem. Ígéretével szemben tehát nem fizet a károsultaknak. A DiákÉSZ felszólította Czeglédyt, hogy adjon magyarázatot a hallgatására, és fizesse ki az általa megkárosított diákokat.

Vagyonnyilatkozati eljárás is indult Czeglédy ellen

Eközben kedden arról is beszámoltunk, a szombathelyi önkormányzat jogi és társadalmi kapcsolatok bizottsága vagyonnyilatkozati eljárást indított a költségvetési csalás gyanújával előzetes letartóztatásban lévő Czeglédy Csabával, az MSZP-DK-Együtt-frakció önkormányzati képviselőjével szemben, miután egy Czeglédy Csaba nevén lévő széfben befektetési aranyat találtak és foglaltak le. A vagyonnyilatkozati eljárást zárt ülésen tárgyalta a bizottság, amely határozatot hozott arról, hogy egyetért a vagyonnyilatkozati eljárás folytatásával, egyben felkérte arra, forduljon levélben a Csongrád Megyei Főügyészséghez, kérjen információt arról, hogy Czeglédy Csaba a széfet mikor nyitotta, magánszemélyként vagy ügyvédként, esetleg természetes személy vagy jogi személy meghatalmazottjaként járt-e el a széf megnyitásakor. Továbbá kérik a főügyészség állásfoglalását arról, hogy kiadható-e bármilyen okirat az arany tulajdonjogának tisztázására.

Forrás: origo.hu/PestiSrácok.hu; fotó: MTI

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.