Pesti Srácok

A Fidesz szerint a baloldalon semmi sem változik

A Fidesz szerint a baloldalon semmi sem változik

A Fidesz szerint a baloldalon semmi sem változik, ugyanazok osztozkodnak a hatalmi pozíciókon, akik mindig is osztozkodtak. A nagyobbik kormánypárt így kommentálta Botka László, az MSZP miniszterelnök-jelöltje hétfői nyilatkozatát a listás választási helyek elosztásáról. A magyar kormány mindent elkövet, hogy a "Soros-tervet", valamint az ahhoz kapcsolódó intézkedéseket ne lehessen ráerőltetni olyan országokra, amelyek ezt nem szeretnék - erről pedig Kovács Zoltán egy osztrák és német újságírók részvételével tartott bécsi háttérbeszélgetés után beszélt.

Hidvéghi Balázs, a Fidesz kommunikációs igazgatója az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta: Botka László ugyanolyan szocialista jelölt, mint a többi. Ugyanazokkal egyezkedik és ugyanazoknak tesz ajánlatot, mint akiknek korábban is mindig.

- fogalmazott.

PestiSracok facebook image

A magyar kormány mindent elkövet, hogy a "Soros-tervet", valamint az ahhoz kapcsolódó intézkedéseket ne lehessen ráerőltetni olyan országokra, amelyek ezt nem szeretnék

Kovács Zoltán, aki egy osztrák és német újságírók részvételével tartott bécsi háttérbeszélgetés után nyilatkozott, arról beszélt: ahogy ezeken a rendszeres sajtóeseményeken, most is az illegális migráció témája állt a középpontban. Hangsúlyozta: Magyarország az európai uniós tagállamok közül talán a legkövetkezetesebben képviseli álláspontját ebben a kérdésben.

- mondta a kormányszóvivő.

Kovács Zoltán szerint a magyar kormány konzekvensen képviseli a magyar érdekeket évek óta Fotó: MTI

Kovács Zoltán elmondta:

Kovács Zoltán megjegyezte: ezen javaslatok jelentős része azóta megvalósult, további elemek bevezetésének lehetőségéről pedig tárgyalnak. Közölte: a háttérbeszélgetésen szó volt arról is, hogy nemzeti konzultáció indul a "Soros-tervről". Úgy fogalmazott:

Szerinte látható, hogy ennek elemei hogyan köszönnek vissza azokban az intézményes vagy politikai tervekben, amelyek "Brüsszelben, valamint néhány nyugat-európai országban" megjelennek. Kovács Zoltán kiemelte:

- rá lehessen erőltetni olyan országokra, amelyek ezt nem szeretnék.

- fűzte hozzá. Kitért arra is, hogy a háttérbeszélgetésen szóba kerültek a vasárnapi német és a közelgő osztrák választások.

- mondta. Hozzátette: az a legfontosabb, hogy a németek hogyan döntöttek, illetve az osztrákok hogyan döntenek majd, Magyarország ezeket tiszteletben fogja tartani. A kormányszóvivő szerint az újságírói hozzászólásokból, kérdésekből is kiderült, "az a felismerés Ausztriában", hogy érezhető eredményeket hozott az országban a migráció elleni határozott magyar fellépés.

PS/MTI

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.