Pesti Srácok

Húsz évvel korábbi gyilkosság miatt gyanúsíthatnak meg egy nőt

Húsz évvel korábbi gyilkosság miatt gyanúsíthatnak meg egy nőt

Egy 1997-ben elkövetett gyilkossági ügyben nyomoz újra a rendőrség a Blikk szerint. Egy nagytarcsai vállalkozót, a börtönviselt S. Lászlót 1997. augusztus 21-én saját lakásán leütötte M. Csaba, majd két társával a magatehetetlen férfit egyikük tápióbicskei házához vitték, ahol M. megfojtotta az áldozatot.

A holttestet, egy már a kertben előre megásott gödörbe tették, és bebetonozták. A bűnbanda tettére két évvel később derült fény, hosszas bírósági tárgyalássorozat végén mindhármukat elítélték - írja a lap. M. Csaba életfogytig tartó börtönt kapott, két társára pedig tíz-tíz évet szabtak ki. A vádlottak mindvégig tagadtak. A Blikk szerint az nem derült ki, hogy ki vagy kik bízták meg a férfiakat a gyilkossággal. A rendőrség évek múlva újra nyomozni kezdett és az áldozat volt barátnőjét, valamint egy férfit gyanúsított meg felbujtással. A nő tagadja, hogy köze lenne a bűncselekményhez. Ügyvédje, Magyar György ezt mondta a lapnak: Teljesen abszurd, amivel védencemet gyanúsítják. Minek követne el valaki ilyen súlyos cselekményt, amikor semmiféle érdeke nem fűződik ahhoz? Védencem nem állt rokoni kapcsolatban a sértettel, egyetlen fillért sem örökölt a férfi halálát követően.

Forrás: Blikk, fotó (Illusztráció): Velvet

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.