Pesti Srácok

Kaposváron is tiltakoznak a Lidl keresztretusálása ellen

null

Mintegy hetven ember demonstrált égő gyertyákkal keresztet formálva a Lidl kisgáti áruháza előtt kedden este. A tiltakozást azért szervezte meg a kaposvári Fidesz, mert a német áruházlánc leretusálta a keresztet az Eridanous márkájú termékek csomagolásáról, amelyen egyébként korábban valósághűen, kereszttel a kupolán volt látható a szantorini kék kupolás Anasztaszisz-templom.

A Lidl újságírói kérdésre korábban az alábbiakat nyilatkozta:

Sokan úgy vélik, az áruházlánc az iszlám tömegek Európába áramlása miatt hozta meg ezt a döntést, s megvan annak a veszélye, hogy ma még csak retusálják, hamarosan a valóságban is le fogják szedni a templomokról a kereszténység szimbólumát.

PestiSracok facebook image

Gelencsér Attila, Kaposvár országgyűlési képviselője közösségi oldalán a tiltakozásról készült fotó mellé azt írta:

Nyilván sokan emlékeznek arra, hogy 2015-ben, a bevándorlási hullám kezdetekor Eva Brunne evangélikus püspök el akarta távolíttatni a kereszteket a stockholmi Tengerészek Templomából, mondván, így a templom nyitva tudna állni más vallások tagjai számára is. A püspök Mekka irányát is megjelenítette volna a keresztény templom falán.

A norvég bevándorlási hivatal ugyanebben az évben 30 ezer bevándorló elszállásolásához kérte az egyházi szervezetek és civil közösségek segítségét. A hivatal azt javasolta a befogadóknak, hogy a szállásokat tegyék „vallásilag semlegessé.” A legtöbb helyen ezt úgy oldották meg, hogy levették a kereszteket a falról, ha pedig a padló mintázatán látszott egy, akkor szőnyeggel letakarták azt. A cél az volt, hogy ne bántsák meg a muszlim menekülteket.

A Lidl-botrányról, miszerint görög termékeinek csomagolásáról, amelyeken az egyik leghíresebb görög ortodox templomról, a santorini Anastasisról kiretusálták a keresztet, már korábban írtunk ITT, ITT és ITT. Először a belga Lidl magyarázkodott, mégpedig úgy, hogy “cégük nagy tisztelője a sokféleségnek”, ezért retusálták le a keresztet.Viszont ha valamelyik hit, hát a keresztény számára igen sértő lehet, ha egy keresztény jelképről eltávolítják a keresztet.

Forrás: Kaposvármost.hu; Vezető kép: Kaposvármost.hu