Pesti Srácok

Kínosnak érezték, ezért megpróbálták eltitkolni, hogy betörtek a berlini rendőr-főkapitányság épületébe

Kínosnak érezték, ezért megpróbálták eltitkolni, hogy betörtek a berlini rendőr-főkapitányság épületébe

Betörtek a berlini rendőr-főkapitányság épületébe, a német főváros rendőrségén kínosnak találták az esetet és megpróbálták eltitkolni - jelentette kedden a Die Welt című lap.

A betörők az épület udvarán keresztül a berlini rendőrség történetét bemutató múzeumba hatoltak be egy ablakon keresztül, amelynek rácsát elfűrészelték. A betörést a hétfő reggeli nyitáskor vették észre. Az ismeretlen elkövetők több vitrint felnyitottak, egyebek között a náci rezsim politikai rendőrségénél, a Gestapónál használt igazolványokat vittek magukkal - mondta egy szóvivő a Rundfunk Berlin Brandenburg (RBB) regionális közszolgálati médiatársaságnak, megerősítve a Die Welt értesülését.

A lap szerint az esetről nem figyelmetlenségből nem adtak ki közleményt, hanem azért, mert az illetékesek túl kínosnak érezték. Az egykori tempelhofi nemzetközi repülőtéren berendezett főkapitányság elégtelen védelmére régóta panaszkodnak házon belül. "Ha itt valaki merényletet akarna elkövetni, senki sem tudná megállítani" - mondta egy név nélkül nyilatkozó magas beosztású tisztségviselő a konzervatív lapnak.

MTI

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.