Pesti Srácok

A kormány vereséget szenvedett – Ellenzéki reakciók a kvótaper döntéséről

A kormány vereséget szenvedett – Ellenzéki reakciók a kvótaper döntéséről

A kormány vereségeként értékelte a Magyar Liberális Párt, hogy az Európai Bíróság elutasította a menedékkérők tagállamok közötti elosztását szolgáló uniós mechanizmus ellen benyújtott magyar és szlovák keresetet. A nemrégiben LMP-s mezbe átöltözött Demeter Márta sajtótájékoztatón "hisztinek" nevezte, amit a magyar kormány az elmúlt másfél évben az üggyel kapcsolatban "művelt".

A Liberálisok külügyi szakpolitikusa szerdai budapesti sajtótájékoztatóján arról beszélt, az elmúlt két évben tévúton járt a kormány menekültpolitikája, értelmetlen kampányokba hajszolta bele az országot és egy értelmetlen népszavazást írt ki az ügyben. Szent-Iványi István szerint ezután az Európai Bíróság feltehetően a Magyarország és Lengyelország ellen zajló kötelezettségszegési eljárásban is az Európai Bizottságnak fog igazat adni. Ezzel arra kívánják kötelezni Magyarországot, hogy hajtsa végre az 1294 menekültügyi eljárás lefolytatásáról szóló döntést - tette hozzá, hangsúlyozva, Magyarország nem kerülheti meg a kötelességét, mert azzal akár uniós tagságát is veszélybe sodorja.

Az alaptörvény szerint is végre kell hajtani az Európai Bíróság döntését

A magyar kormánynak az alaptörvény szerint is végre kell hajtania az Európai Bíróság döntését, amely szerdán elutasította a menedékkérők tagállamok közötti elosztását szolgáló uniós mechanizmus ellen benyújtott magyar és szlovák keresetet - jelentette ki az LMP országgyűlési képviselője a döntést követően. Demeter Márta egy más témában tartott sajtótájékoztatón "hisztinek" nevezte, amit a magyar kormány az elmúlt másfél évben az üggyel kapcsolatban "művelt".

PestiSracok facebook image

- folytatta, hozzátéve, ennek a kabinetnek semmilyen morális alapja nincs bírálni az Európai Bíróságot. Demeter Márta úgy fogalmazott, Magyarország az Európai Unió tagja, Orbán Viktor pedig ott ül az Európai Tanács minden ülésén.

Budapest és Pozsony 2015 decemberében fordult az Európai Bírósághoz a 120 ezer menedékkérő áthelyezését célzó, kötelező jellegű mechanizmus ügyében, amelyet az uniós belügyminiszterek minősített többségi szavazással, mások mellett Magyarország és Szlovákia ellenkezése dacára fogadtak el 2015 őszén.

Forrás: MTI; fotó: MTI

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.