Pesti Srácok

Kósa: Legközelebb tüntessük el a koronáról a keresztet?

Kósa: Legközelebb tüntessük el a koronáról a keresztet?

Az Európai Bizottság túllépett a hatáskörén a kötelező kvótával, és ha ma azt ránk erőlteti, ki tudja mi lesz a következő – nyilatkozta a Figyelőnek adott interjújában a Kósa Lajos hozzátéve, esetleg, „a címerben a magyar koronáról le kell venni a keresztet, mert az zavarhatja mások érzékenységét?” A távozó frakcióvezető arról is beszélt, a Fidesz határozottságával szemben a baloldalnak lételeme a sunnyogás, mert csak azt tanulták meg, hogy abból nem lehet baj.

Az európai Bíróság határozatának nincs kivitelezhető része, tarthatatlan a kvótadöntés szeptember végéig történő végrehajtása – nyilatkozta a Fidesz távozó frakcióvezetője. Kósa Lajos a Figyelőnek adott interjújában arról beszélt, Orbán Viktor kérte föl a Modern városok program megvalósításának felügyeletére, mint tárca nélküli miniszter. Hozzátette, a program az eddigi legnagyobb fejlesztési projekt, melynek során 3400 milliárd forint fejlesztési, korszerűsítési forrást osztanak szét.

Mi lenne, ha az ellenzéki csapat irányítaná az országot

Kósa Lajos az interjúban elmondta, a jövő évi választások tétje, hogy meg tudjuk –e védeni az országot az illegális bevándorlóktól, és meg tudjuk –e őrizni a 2010 óta elért eredményeinket. Hozzátette, 2010-ben Görögország szintjén álltunk, közvetlen csődhelyzetben, mivel a szocialisták romhalmazként hagyták hátra az országot. Ez mára jelentősen megváltozott, hiszen gazdasági és társadalmi mutatók tekintetében véleménye szerint már az unió élmezőnyéhez számítunk. Arról is beszélt, a Fidesz megválasztása esetén továbbra is a családok erősítését tartja szem előtt, az államadósság és az adók csökkentését, valamint többek közt a kis-, és középvállalkozások támogatását.

PestiSracok facebook image

Mi nem árulunk zsákbamacskát – jelentette ki, ugyanakkor hozzátette,

A baloldalnak lételeme a sunnyogás

Ron Werber ismételt feltűnésével kapcsolatban elmondta, véleménye szerint ez azt igazolja, hogy mégsem lehet más a politika, de arról is beszélt, a Fidesz politikája sem tökéletes, a vasárnapi zárvatartást hibás ötletnek nevezte. A Fidesz túlzott határozottságának vádjára úgy reagált, a baloldali kormányok koncepciótlanságukat és konfliktuskerülésüket nevezték megfontoltságnak, és az zavarja őket, hogy a Fidesz tudja, mit csinál, hosszútávú elképzelései vannak. Az ellenzék konfliktusok helyett kompromisszumokban gondolkodik, amelyeket gyakran az elvtelenség vezérel.

– jelentette ki, hogy az ország megtapasztalhatta már, mit jelent egy ilyen „szakértői kormány”.

Az egykulcsos adóról szólva Kósa Lajos arról beszélt, a szocialisták kormányzása alatt a legmagasabb sávba valahogy mindig beleestek az aktív dolgozók, akik az átlagfizetés felett kerestek. Az egykulcsos adóban véleménye szerint nem lehet játszani az szja-val, aki többet keres, többet adózik. Hozzátette, a társadalmi igazságosság a családi adórendszerben teljesedik ki, hiszen a gyermekvállalást akarják anyagi eszközökkel ösztönözni.

Legközelebb majd le kell vegyük a keresztet a koronáról

Kósa Lajos a Figyelőnek kifejtette, végre látszik, hogy az Unióban is vannak egyenlők, és egyenlőek. A kvótapert azért indította Magyarország, mert az Európai Bizottság túlterjeszkedett a hatáskörén, senki nem hatalmazta fel a menekültek szétosztására. A bizottság ezen felül, a jogalkotási szabályok egy részére is fittyet hányt. Kósa Lajos szerint ez azért nem helyes, mivel ha ma egy kvótadöntést kényszerítenek ránk, ki tudja mi lehet a következő. Esetleg,

Kósa Lajos szerint a bevándorlási problémák nem 2015-ben kezdődtek, de hozzátette,

Megjegyezte, az Európai Bíróság döntése ugyanakkor nem jelent semmit, mert annak nincs elvégezhető része, a kitűzött szeptember végi határidők is tarthatatlanok. Kósa Lajos elmondta, nehéz megjósolni a jövőt kvótaügyben, hiszen jövő tavaszig dől el az emiatt indított kötelezettségszegési eljárás eredménye, ráadásul két éve 120 ezer menekült elosztásáról határoztak, ebből viszont csak 30 ezret telepítettek át, azt is csak ideiglenesen, mert visszamentek Németországba. Emellett Kósa Lajos szerint alapvető kérdések sincsenek tisztázva, például, hogy kit lehet áttelepíteni. A menekültnek például meg kell várniuk az eljárás lefolytatását helyben, a menekültstátuszt kapottaknak pedig ugyanolyan jogaik vannak, mint az uniós állampolgároknak, nem lehet őket ide-oda pakolni őket.

A teljes interjú a Figyelő csütörtöki számában olvasható.

Forrás: Figyelő; fotó: hirado.hu

Ajánljuk még

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.