Pesti Srácok

A következő években 400 milliárd jut gyermekvédelemre

A következő években 400 milliárd jut gyermekvédelemre

A következő két-három évben a szociális és gyermekvédelmi területen 400 milliárd forint áll rendelkezésre fejlesztésekre - mondta a szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkár hétfőn Esztergomban egy nemzetközi konferencián.

Czibere Károly a magyar gyermekvédelmi törvény és a nevelőotthonok nemzetközi szövetsége (FICE) létrejöttének 20. évfordulója alkalmából rendezett tanácskozáson hozzátette:

Az államtitkár közölte, a kormány elkötelezett a gyermekvédelem megújítása mellett, ezért 2018-tól ötödével emelik a speciális ellátást igénylő gyermekek számára igénybe vehető kapacitásokat, valamint 25 százalékkal növelik a velük foglalkozó szakemberek számát. Elmondta, a jövő évtől a másodfokú hatóságokon 16 százalékkal több gyámügyi ügyintéző alkalmazását tervezik, hogy az ellátottak ügyei gyorsabban megoldódjanak. A gyermekjogi képviselők számát 30 százalékkal növelik és 10 százalékkal emelik a gyermekvédelmi szakértői bizottságokban dolgozók számát. Czibere Károly kiemelte, 2020-ra mindenütt megszűnnek a nagy létszámú gyermekotthonok, a kormány több pályázatot hirdetett a kiváltásukra. A családias lakásotthonok kialakítására kiírt pályázatok utolsó, hatmilliárd forintos forrást jelentő szakasza hamarosan lezárul. Az államtitkár szólt arról is, hogy a hároméves korig igénybe vehető Biztos Kezdet Gyermekházak számát 112-ről a következő években 260-ra emelik, és a jövő évre jelentős bővítést terveznek a bölcsődei helyek számában. A gyermekek és fiatalok alternatív ellátásának minősége Európában című rendezvényt az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) támogatásával a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság közösen szervezte a FICE Europe szervezettel. A nemzetközi találkozó a minisztérium egészéves ünnepségsorozatának részét képezi.

PestiSracok facebook image

Az utógondozás, a fogyatékkal élő gyermekek és fiatalok ellátása mellett az újfajta drogfüggőség is a fókuszba kerül

A konferencia az elmúlt húsz év áttekintése mellett az utógondozás, a fogyatékos gyermekek és fiatalok ellátása, az újfajta drogfüggőség és a kísérő nélküli kiskorúak ellátásának témaköreivel foglalkozik. A kétnapos programra tíz országból csaknem 250 résztvevő érkezett. A szakmai találkozót egyhetes balatoni filmes tábor előzte meg, amelyen a konferencia témáit dolgozta fel 24 fiatal. Az Emmi által támogatott nemzetközi táborba tíz országból érkeztek 18 és 26 év közötti utógondozott fiatalok. A táborban a négy fő témáról egy-egy alkotást készítettek, és werkfilmet forgattak a filmkészítés folyamatáról. A kétnapos rendezvény helyszínén megtekinthető a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság által szervezett Múlt, jelen, jövő - Életem három képben című nemzetközi fotópályázat kiállítása, amely a részt vevő tíz ország szociális és gyermekvédelmi ellátottjainak alkotásait mutatja be.

Forrás és fotó: MTI

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.