Pesti Srácok

Köztörvényes terroristává nyilváníttatnák Soros Györgyöt saját hazájában

Köztörvényes terroristává nyilváníttatnák Soros Györgyöt saját hazájában

Kevesebb, mint két héten belül több mint 70 ezer ember írta alá azt a Soros György-ellenes petíciót, amely az Amerikai Egyesült Államok elleni lázadás szervezésével vádolja a nemzetközi spekulánst, és azt kéri, nyilvánítsák őt terroristává – írja a 888.hu.

A Fehér Háznak benyújtandó petíció Sorosnak, valamint tettestársainak a belföldi terroristává nyilvánítása mellett a teljes vagyonelkobzását is követeli. A petíció benyújtásához szükséges aláírásgyűjtés augusztus 20-án indult el a Fehér Ház petíciós honlapján, és szeptember 1-re már több mint 70 500 aláírás gyűlt össze Soros ellen. Ha szeptember 19-ig összegyűlik 100 ezer aláírás a petícióhoz, akkor a Fehér Háznak hivatalosan válaszolnia kell a petícióban megfogalmazott állampolgári kezdeményezésre.

A petíció kezdeményezői szerint Soros szándékosan és szisztematikusan próbál a destabilizálás és sok egyéb eszköz révén is lázadást szítani az Egyesült Államokban. Ezen céljai érdekében pedig Soros több olyan szervezetet is létrehozott, amelyeknek egyetlen célja az Egyesült Államok kormányzati rendszerének elpusztítása az Alinsky-modellként ismert terrorista taktika gyakorlati alkalmazásával. A petíció a Fehér Házon keresztül arra szólítja fel az amerikai igazságügyi minisztériumot, hogy haladéktalanul deklarálja:

PestiSracok facebook image

Már volt próbálkozás

Emlékezetes, idén januárban már indult egy hasonló petíció az Egyesült Államokban a milliárdos spekuláns ellen. A kezdeményezés szerint Soros fenyegetést jelent a szabad világra, bűnei miatt pedig nemzetközi elfogatóparancsot kell kiadni ellene. Az ugyancsak a petitions.whitehouse.gov oldalon található felhívás arra kérte a szövetségi kormányt, lépjen fel az amerikai milliárdossal szemben, mert

  • Pénzügyileg nyílt lázadást támogatott amerikai nagyvárosokban, mely több millió dollárnyi anyagi kárt és életek kioltását eredményezte.
  • Megkísérelte manipulálni a demokratikus választásokat azáltal, hogy több millió dollárt adományozott az általa preferált jelölteknek.
  • Az amerikai szuverenitás megkurtítására törekszik. Saját szavai szerint: „Az Egyesült Államok a fő akadálya egy tartós és igazságos világrendnek… Az Egyesült Államok hozzáállásának és politikájának megváltoztatása továbbra is a legfőbb prioritásom.”
  • Egy valutamanipulátor. Soros indította el a brit pénzügyi válságot azzal, hogy a piacra dobott 10 milliárd fontot, ezzel kierőszakolva a valuta leértékelését és az egymilliárd dolláros profitot.

Ez a petíció azonban elbukott, mert a szükséges 100 ezer helyett csak 58 657-en írták alá.

Forrás: 888.hu/MTI/PS. Vezető kép:yournewswire.com

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.