Pesti Srácok

Lázár: Európa nem egy multicég, hanem kultúra, identitás és életforma

Lázár: Európa nem egy multicég, hanem kultúra, identitás és életforma

Európa nem multinacionális cég, hanem kultúra, identitás és életforma. Európa vezetői pedig nem a részvényeseknek tartoznak felelősséggel, hanem az európai polgároknak – nyilatkozta Lázár János a Magyar Időknek. Mint a kvótaperben hozott döntéssel kapcsolatban megjegyezte, tudomásul vesszük az unió döntését, de nem adjuk fel a szuverenitásunkat, és nem leszünk egymás mellett élő, egymással előbb-utóbb versenyhelyzetbe kerülő kultúrák országává.

Demokratikus gondolkodással érthetetlen, hogy egy Amerikából érkezett, nagyon gazdag embernek „a szava többet ér Brüsszelben, mint egy európai parlamenti képviselőé" - mondta Lázár János a Magyar Időknek adott interjúban Soros György befolyását elemezve. A Miniszterelnökséget vezető miniszter szerint ez a jelenség nem más, mint „az új világelit vircsaftja". „Mint a hírszerzést felügyelő miniszter elmondhatom, vannak környékbeli országok, amelyekben a Soros-hálózat érdemben befolyásolta a politikai döntéshozatalt, a választások kimenetelét, a kormányok összetételét" - fogalmazott Lázár János. Hozzátette

Az Európai Bíróság kvótaperben hozott ítéletével kapcsolatban a miniszter kijelentette,

PestiSracok facebook image

A magyar kormány, a Fidesz-KDNP-pártszövetség és a mögötte álló szavazótábor szerint a bevándorlás intézményesítése, vagyis a betelepítés legföljebb a multinacionális nagyvállalatok munkaerőhiányára lehet válasz - fogalmazott Lázár János.

- jelentette ki.

Utalt „a nyugat-európai liberális bevándorláspolitika egyre látványosabb kudarcaira" is.

- szögezte le.

Lázár János beszélt arról is, hogy 2010-ben Orbán Viktor miniszterelnök zéró toleranciát hirdetett a korrupcióval szemben. „Tény, hogy az utóbbi harminc év legnagyobb korrupciós ügye a 4-es metró beruházása volt, ahol több száz milliárd forintot loptak el a korábbi MSZP-SZDSZ-kormány idején" - mondta. „Persze a Fideszben is vannak, akik hibáznak, de ők sem mentesülnek a következmények alól, (...) a Fidesz politikusaival szemben sincs kegyelem" - ismerte el. Hangoztatta, hogy az európai uniós pénzek felhasználása kapcsán „jobban állunk, mint az uniós átlag, hiszen 100 euróból csupán 2,5 euró esetében vetődik fel a szabálytalanság gyanúja".

Az egészségügyről Lázár János azt mondta, hogy egyszerre jeleníti meg a XIX. és a XXI. századot.

- fejtette ki.

Az oktatásról a miniszter azt emelte ki, a kormány nem csupán az intézményeket vette át, hanem kifizetett 1200 milliárd forint önkormányzati adósságot, amelynek jó része az iskolák finanszírozásából állt elő. „Az infrastruktúra megújítása mindenhol zajlik, tantermek, uszodák, tornatermek, óvodák és bölcsődék épülnek." Már félmillió gyermek étkezik ingyen, és összesen 1,1 millió tanulónak biztosítják ingyenesen a tankönyveket - sorolta Lázár János.

Forrás: MTI; fotó: MTI

Ajánljuk még

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.