Pesti Srácok

Marad az eredeti döntés a római-parti vízműről

Marad az eredeti döntés a római-parti vízműről

Az LMP kezdeményezése ellenére megerősítette korábbi döntését a római-parti védműről szerdai ülésén a Fővárosi Közgyűlés.

Az LMP azt kezdeményezte, hogy a Fővárosi Közgyűlés vonja vissza eddigi döntéseit a Római-part árvízvédelme ügyében, az új tervekhez pedig végezzenek egy évig tartó vizsgálatokat. Csárdi Antal, az ellenzéki párt budapesti képviselője a Fővárosi Közgyűlés szerdai ülése előtt sajtótájékoztatón azt mondta, azzal, hogy a főpolgármester megbízta Lányi Andrást egy alternatív javaslat elkészítésével, rögtön kiderült, hogy a tervezési folyamatban végig hiányoztak a megalapozó mérések. „Geotechnikai, áramlástani” vizsgálatok nélkül pedig egy árvíz esetén könnyen átszakadhat, megsérülhet bármilyen védmű, ami után néhány óra alatt a teljes Csillaghegyi-öblözetet elöntheti az áradat, 55 ezer embert veszélyeztetve ezzel – közölte az LMP politikusa.

A római-parti védmű megépítése ellen demonstrálók a Fővárosi Önkormányzat Közgyűlésén (fotó: Horváth Péter Gyula / PestiSrácok.hu)
PestiSracok facebook image

A testület végül nem támogatta a Lányi András író, filozófus által készített, a Csillaghegyi-öblözet árvízvédelmére vonatkozó, a római-parti tervezett védmű part menti változatát ellenző javaslatot, és kimondta azt is, hogy változatlanul fenntartja a korábbi, a part menti nyomvonalat támogató határozatát. A Lányi-féle javaslatot 9 igen és 19 nem szavazattal, 3 tartózkodás mellett utasították el. A képviselők 19 igen vokssal, 9 nem szavazat ellenében, 3 tartózkodás mellett döntöttek arról, hogy a Fővárosi Közgyűlés változatlanul fenntartja az április 5-i határozatát, amelyben kimondta, hogy „a Csillaghegyi-öblözet árvízvédelmét szolgáló árvízvédelmi létesítmény a Duna-part menti nyomvonalon, továbbá a Barát-patak és az Aranyhegyi-patak mentén kerüljön megvalósításra”.

A közgyűlési teremben jelen voltak a part menti változatot támogató és az azt ellenző civilek, akik molinókon és magasba tartott táblákon fejezték ki véleményüket.

A római-parti védmű megépítése ellen demonstrálók a Fővárosi Önkormányzat Közgyűlésén a Városháza dísztermében 2017. szeptember 27-én. Fotó: Horváth Péter Gyula
Tarlós Isván főpolgármeter tüntetők gyűrűjében érkezik  a Fővárosi Közgyűlésre  Fotó: Horváth Péter Gyula
A római-parti védmű megépítése ellen demonstrálók a Fővárosi Önkormányzat Közgyűlésén a Városháza dísztermében 2017. szeptember 27-én. Fotó: Horváth Péter Gyula
Juhász Péter és Karácsony Gergely, közös akciót tart a Római-part védelmében, a mobilgát megépítése ellen a Fővárosi Közgyűlésen Fotó: Horváth Péter Gyula

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.