Pesti Srácok

Meghosszabbították S. Ábel letartóztatását

null

Három hónappal meghosszabbították a robbanóanyaggal való visszaéléssel gyanúsított S. Ábel előzetes letartóztatását - tudatta a Fővárosi Törvényszék pénteken közleményben az MTI-vel.

A korábban egy hónapra elrendelt előzetes letartóztatás meghosszabbítását bűnismétlés veszélyére hivatkozva indítványozta az ügyészség. A Budai Központi Kerületi Bíróság szerdai nem jogerős döntése szerint az ügyészi indítvány megalapozott. A vádlott többszörösen büntetett előéletű és a gyanúsításban szereplő cselekményét csalás miatt folyamatban lévő másik büntetőeljárás hatálya alatt követte el.

A bíróság szerint a gyanúsított által előállított, illetve előállítani tervezett robbanóanyag célja ismeretlen, nem kizárt, hogy rabláshoz kívánta felhasználni, de korábbi bűncselekményei alapján az is feltehető, hogy találomra kiválasztott embereket akart megölni. Mindezek alapján a bíróság továbbra is úgy ítélte meg, megalapozottan feltételezhető, hogy S. Ábel szabadlábon hagyása esetén a megkísérelt vagy előkészített bűncselekményt véghezvinné, vagy szabadságvesztéssel büntetendő, emberi életeket veszélyeztető újabb bűncselekményt követne el. A bíróság döntésében kitért arra is, hogy ebben az ügyben a bűnismétlés veszélyének kizárására a házi őrizet nem alkalmas a cselekmény jellege miatt, továbbá mert a gyanúsított a robbanóanyag előállításával otthon kísérletezett és az előállításhoz szükséges anyagokat is otthon tárolta - közölte a törvényszék.

S. Ábel - akit legutóbb rablás előkészülete miatt fogtak el a fővárosban - korábban elítélték azért, mert 2013-ban egy budapesti gyorsétterem bejáratánál, majd bent is fegyverrel többször a levegőbe lőtt, előzőleg pedig joghallgatóként diáktársai megölésével fenyegetőzött.

PestiSracok facebook image

MTI

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.