Pesti Srácok

Nagy erőkkel folyik a hajsza a szökött rab után, közben felfüggesztették a biztonsági osztályvezetőt

null

Megszökött egy rab, akit a Győr-Moson-Sopron Megyei Büntetés-végrehajtási Intézetből állítottak elő a Győri Járásbíróságra 2017. szeptember 12-én, a délelőtti órákban. A büntetés-végrehajtási intézet és a rendőrség azonnal megkezdte a 33 éves férfi felkutatását, amely jelenleg is nagy erőkkel tart.

Mint azt Orosz Zoltán bv. őrnagy, a büntetés-végrehajtás szóvivője elmondta: a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága az esettel kapcsolatban belső vizsgálatot indított, ennek elsődleges megállapításai szerint az felmerült az előállítást végrehajtó kolléga felelőssége. A BvOP a fegyelmi eljárás lefolytatását magához vonta és a kollégát, valamint a Győr-Moson-Sopron Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet biztonsági osztályvezetőjét beosztásából a parancsnok azonnali hatállyal felfüggesztette. A bírósági közlemény szerint a tárgyalás után szökött meg a rab, miközben a börtönőrrel a rabszállító autóra vártak. A rab erőszakos bűncselekmények miatt tölti jogerős büntetését, a bíróság kedden tanúként hallgatta ki egy személyi szabadság megsértése miatt indult büntetőeljárásban. Orosz Zoltán hozzátette: az elmúlt 5 évben 12 fogvatartott szökött meg. Többségük a büntetés-végrehajtás munkáltatási programjának keretében, külső helyszínről távozott engedély nélkül.

A 33 éves Zvezdovics Krisztiánt körözik

PestiSrácok.hu, Fotó:Kisalföld

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.